Fernando Alonsónak nem volt hatalmas előnye a futam alatt, de az elég volt ahhoz, hogy maga mögött tartsa két üldözőjét. Ezzel az eredménnyel 34 pontra növelte előnyét az egyéni ponttáblán Mark Webberhez képest, hiszen a Silverstone-i győztes csak nyolcadik lett.

„Igen nehéz volt. Nem volt könnyű verseny, talán nem mi voltunk a leggyorsabbak szárazon. Viszont elég versenyképesek voltunk, s ez elég volt ahhoz, hogy tartsam magam az élen. A csapat is jól működött stratégia szempontjából. Mikor Jenson bement a bokszba, reagáltunk rá.” – szögezte le Alonso, aki szerint a magyar verseny is hasonlóan szorosnak ígérkezik. „Szoros lesz. Rövid a pálya, és ahogy már láttuk idén, két-három tized másodpercen belül van nyolc-kilenc autó. Tökéletesen fel kell készülnünk és jól kell mennünk az időmérőn, mivel az első tizen kívül találhatjuk magunkat, ha néhány tizedet elveszítünk. Maximalizálnunk kell, amink van Magyarországon, és remélhetőleg néhány új alkatrészünk is lesz.” – tette hozzá.

Sebastian Vettelnek nem volt szerencséje hazai futamán. Az időmérő edzésen is elhappolta előle az elsőséget a maranellóiak sztárpilótája, s a verseny sem hozott számára átütő sikert. Bár a német tehetség a második helyen ért célba, a verseny után 20 másodperces büntetést kapott mivel alig két körrel a futam leintése előtt szabálytalanul előzte meg Jenson Button McLarenjét. Így csak ötödik lett. A Red Bull nem vigasztalódhatott Mark Webber teljesítményével sem. Az ausztrál hiába lett harmadik az időmérő edzésen, öt rajthelyes büntetése miatt csak a nyolcadik helyről rajtolhatott el, és ott is ért célba.

Michael Schumacher és Nico Rosberg sem lehet túlságosan elégedett a hazai futamon elért eredményekkel. A hétszeres világbajnok német későn ment be a bokszbeállásra, s lecsúszott a Sauberek mögé a hetedik helyre. Nico Rosberg pedig csak tizedik lett. A kilencedik pontszerző helyen egy másik helyi hős, Nico Hülkenberg ért célba. A nap legpechesebb pilótája címet, a 100. nagydíján induló Lewis Hamilton nyerte meg. A brit pilóta még a verseny elején defektet szenvedett, így gyorsan véget ért számára centenáriumi versenye.

Német Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Fernando Alonso Ferrari 1:31:05.862 2. Jenson Button McLaren + 6.949 3. Kimi Räikkönen Lotus + 16.409 4. Kamui Kobajasi Sauber + 21.925 5. Sebastian Vettel Red Bull + 23.732 6. Sergio Perez Sauber + 27.896 7. Michael Schumacher Mercedes + 28.970 8. Mark Webber Red Bull + 46.941 9. Nico Hülkenberg Force India + 48.162 10. Nico Rosberg Mercedes + 48.889 11. Paul di Resta Force India + 59.227 12. Felipe Massa Ferrari + 1:11.428 13. Daniel Ricciardo Toro Rosso + 1:16.829 14. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 1:16.965 15. Pastor Maldonado Williams + 1 kör 16. Vitalij Petrov Caterham + 1 kör 17. Bruno Senna Williams + 1 kör 18. Romain Grosjean Lotus + 1 kör 19. Heikki Kovalainen Caterham + 2 kör 20. Charles Pic Marussia + 2 kör 21. Pedro de la Rosa HRT + 3 kör 22. Timo Glock Marussia + 3 kör 23. Narain Karthikeyan HRT + 3 kör 24. Lewis Hamilton McLaren Nem ért célba Leggyorsabb kör: Michael Shumacher, 1:18.275

Az időjárás Silverstone után Hockenheimben is kifogott a mezőny tagjain. Két esős nap után szárazon rajtolt el a 24 tagú Forma-1-es sokaság, s így megjósolhatatlan lett a végeredmény. Egy hét múlva már a Hungaroringen köröznek az illusztris autóversenyzők, de jobb időjárással a hazai pályánk sem kecsegtet. Esőzés ugyanis ugyanúgy várható a hétvégi futam mindhárom napján. Akik kilátogatnak a 27. Magyar Nagydíj helyszínére így sem panaszkodhatnak, ugyanis várhatóan Bruce Willis és Brian Adams is megtiszteli a versenyt jelenlétével.

A világbajnokság eredménye a Német Nagydíj után

Pilóták: 1. Fernando Alonso Ferrari 154 pont 2. Mark Webber Red Bull 120 pont 3. Sebastian Vettel Red Bull 110 pont 4. Kimi Räikkönen Lotus 98 pont 5. Lewis Hamilton McLaren 92 pont 6. Nico Rosberg Mercedes 76 pont 7. Jenson Button McLaren 68 pont 8. Romain Grosjean Lotus 61 pont 9. Sergio Perez Sauber 47 pont 10. Kamui Kobajasi Sauber 33 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 230 pont 2. Ferrari 177 pont 3. McLaren 160 pont 4. Lotus 159 pont 5. Mercedes 105 pont 6. Sauber 80 pont 7. Williams 47 pont 8. Force India 46 pont 9. Toro Rosso 6 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!