2014 óta részese az Orosz Nagydíj a versenynaptárnak, a Téli Olimpia helyszínén felépített szocsi pályán. Aki izgalmakra vágyik, van egy rossz hírünk. Ez az a helyszín, ahol a debütálása óta nem állhatott fel a dobogó legfelső fokára más, mint Mercedes-pilóta. Az orosz futam első két évében Lewis Hamiltoné volt a legfőbb dicsőség, majd utána Nico Rosberg, tavaly pedig Valtteri Bottas vihette haza a győztes orosz trófeát. A fenti statisztika ellenére Lewis Hamilton a hétvégi futam favoritja. Szingapúrban domináns időmérős és versenyteljesítményt tett le a brit az asztalra. Közben hol Sebastian Vettel, hol pedig a Ferrari hibázik, s veszi el a lehetőségét annak, hogy Vettel legyen a következő ötszörös Forma-1-es világbajnok, ne pedig Lewis Hamilton.

Hamilton pedig jó úton halad ötödik világbajnoki címe felé, hiszen 40 pontos előnye van Vettellel szemben úgy, hogy ezzel együtt még hat verseny van hátra a versenyszezonból. A brit elmondása szerint nincs különösebb stratégiája, továbbra is az a célja, hogy megnyerjen minden futamot, mindaddig, amíg nem lesz 2018 világbajnoka.

“Nincs szükségem arra, hogy a következő futamokat nézzem, és arra gondoljak, hogy még erre vagy arra van szükségem (a vb cím megnyeréséhez, a szerk.).” – szögezte le Hamilton a szingapúri győzelmét követően. “Az összes futamot meg kell nyernem agyban.” – tette hozzá. “Úgy érkezek meg, hogy győzni akarok és vannak hétvégék, amikor tudjuk, hogy kényelmesen is erősek leszünk, és vannak hétvégén, mint ez is (a szingapúri), mikor tudtuk, hogy hátrányban leszünk, de még így is meg volt a hitünk a győzelemben.” – mondta Hamilton, aki nagy bizalommal van a Mercedes felé annak megbízhatóságát tekintve, révén két év alatt egyszer esett ki autója műszaki meghibásodása miatt.

Mi történt tavaly?
A 2017-es Orosz Nagydíj emlékezetes volt Valtteri Bottas számára, ugyanis első Forma-1-es győzelmét szerezte meg a finn pilóta a Mercedes volánja mögött. A Ferrari nagyon jól ment azon a hétvégén, majd kilenc év óta először mindkét pilótája az első rajtsorból rajtolhatott el. Sebastian Vettel azonban bármennyire is próbálkozott, nem tudott az első helyről rajtolva győztesként célba érni. Kénytelen volt beérni a második hellyel. A bronzérmes helyen Kimi Raikkönen követte a dobogón német csapattársát.

A Pirelli a hiperlágy, az ultralágy és lágy abroncsait viszi el Szocsiba, így a szuperlágy most kimarad. Az olasz abroncsgyártó kétnapos tesztet hajtott végre a szingapúri futamot követően, ahol a két nagy rivális, a Ferrari és a Mercedes vett részt. A Ferrarinál a frissen leszerződtetett Charles Leclerc, majd másnap Sebastian Vettel, míg a Mercedesnél Valtteri Bottas rótta a köröket a Paul Ricard versenypályán. Ezeket a teszteket a Pirelli vezényli le úgy, hogy egy csapatnak se legyen előnye a plusz tesztelési lehetőségből, így korlátozzák, hogy mennyi fejlesztés lehet az autókon.

A Torpedó visszatérhet
Danyiil Kvjatot visszaveheti a Toro Rosso, igaz, nem az idei szezontól, hanem csak a jövő évtől kezdve, de ez így is nagy hír. Az agresszív versenyzési stílusa miatt Torpedóként elhíresült orosz pilóta hánytatott sorsot élt meg a Forma-1-ben. A Toro Rossótól felkerült a Red Bullhoz, de mivel nem voltak vele elégedettek, visszafokozták a Toro Rossóba (Max Verstappennel cserélt helyet), majd év közben a fiókcsapattól is elküldték. Nos, úgy tűnik jó ötlet volt a menedzserváltás a 24 éves pilótától. Nicolas Todt ugyanis a hírek szerint visszasegítette menedzseltjét a Forma-1-be, s a várakozások szerint ezt az információt az Orosz Nagydíjon erősíthetik meg.

Giovinazzi lesz Raikkönen csapattársa
Az Orosz Nagydíj előtt robbant a hír, mely szerint egy újabb fiatal reménység mutathatja meg mire is képes a Forma-1-ben. Várható volt, hogy a nagy tehetségként számontartott Antonio Giovinazzi komolyabb lehetőséget kap a prémium kategóriában, de ez most realizálódott is. 2019-től ugyanis az olasz pilóta Kimi Raikkönen csapattársa lesz a Saubernél, miközben Marcus Ericsson, aki lássuk be, sokat nem tudott letenni az asztalra jó kapcsolatain és támogatóin kívül, sem tűnik el teljesen a süllyesztőben. A svéd pilóta lesz a csapat harmadik számú pilótája és márkanagykövete. Jarno Trulli személyében 2011-ben versenyzett utoljára olasz pilóta egy teljes Forma-1-es szezonban.

A verseny és a pálya
Az Orosz Nagydíj szeptember 30-án, helyi idő szerint 14.10-kor veszi kezdetét (nálunk 13.10-kor). Az 5,848 km hosszú Szocsi Autodromon a pilóták egy 53 körös versenyen mérik össze tudásukat. A teljes versenytáv 309.745 km. A pályarekordot Kimi Raikkönen (Ferrari) tartja 2017-ből, ideje 1 perc 36.844 másodperc. A versenypálya részben egy állandóan használt útszakaszból, részben egy utcai pályából áll és elég trükkös lehet. Minden tekintetben jó autóbeállításra van itt szükség, hiszen lassú és gyors kanyarok találhatók itt, s egy nagyon hosszú egyenes is. Emellett a szezon egyik leghosszabb állórajtja is itt történik. A pálya elég széles, alacsony rázókövekkel, így a kanyarokat is lehet használni verseny közben. 2017-ben Valtteri Bottas nyerte meg az Orosz Nagydíjat, tehát Mercedes-siker született. A finn pilóta ideje 1:28:08.743 volt. A második és harmadik helyezett a két Ferrari-pilóta, Sebastian Vettel (Mercedes) és Kimi Raikkönen (Ferrari) lett.