“Köszönetet kell mondanom ennek a hihetetlen csapatnak. Történelmet írunk az öt kettős győzelemmel – büszke vagyok erre, és mindenki kemény munkájára. Nehéz négy futamunk volt, nagyszerű az autó, jól kijövünk egymással és sikerült a különbségeket jól kezelnünk és jól kijönnünk ma az első kanyarból.” – szögezte le a versenygyőztes brit. A 66-körös Spanyol Nagydíj ragyogó napsütésben, nyárias időjárási körülmények között zajlott. A futam rajtja mindent eldöntő volt. Tudvalevő, hogy ezen a pályán nehéz előzni, így az időmérő edzésen elért helyezés és a rajt nagyon fontos szereppel bír. Ezt használta ki Lewis Hamilton is, aki hatalmasat rajtolva megelőzte csapattársát. Ezután már nem lehetett az első helyet elvenni a brittől, aki így a végén idei harmadik győzelmét zsebelhette be és az egyéni ponttábla élére ugrott. A leggyorsabb körért járó egy pontot is az ő javára írták ezúttal.

Max Verstappen nagyon szeretne labdába rúgni a világbajnoki címért folyó küzdelemben, s mivel utoljára Ausztráliában, a szezonnyitó futamon állt dobogón, most nagyon összeszedte magát és okosan megszerezte a harmadik helyet. A Ferrari pedig taktikát is bevetett a dobogós helyért, de az nem jött be a maranellói csapatnak. Sőt az olasz csapat csüggesztő teljesítménye egy olyan hétvégén, amitől nagyon sokat vártak előzetesen, még jobban kiemeli, hogy a Mercedes mennyire elemében van, s mennyire kiemelkedik a mezőnyből. Mindenki, aki harcba száll az vele, úgy néz ki, reménytelen küzdelmet folytat.

A verseny nagyobb izgalmai a rajt után lezajlottak, majd később a verseny fele tájékán a Lando Norris-Lance Stroll ütközést követően biztonsági autós fázis következett. Ekkor mindenki átgondolta gumistratégiáját, s egymás után mentek be a bokszba az autók. Az éllovasokra azonban ez már nem volt hatással. Pierre Gasly hatodik helyével elhallgattathatja kritikusait, hiszen ezzel a helyezéssel nem hozott szégyent a Red Bullra. A francia sikeresen elhúzott Kevin Magnussentől az utolsó körökben és szépen célba hozta autóját. Az utolsó három pontszerző helyet Carlos Sainz, Danyiil Kvjat és Romain Grosjean szerezte meg.

Spanyolország után két múlva egy ikonikus helyszín következik. Május végén ugyanis a luxus és csillogás hazájába, a szponzorok kedvenc helyszínére, Monacóba érkezik a Forma-1-es cirkusz. Tavaly Daniel Ricciardo győzött a hercegségben a Red Bullal. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton álltak még a dobogón. Gyakori, hogy itt szokatlan eredmények születnek. Vajon megtörik a Mercedes dominanciája a legszűkebb, legnehezebb utcai pályán?

2019-es Spanyol Forma-1-es Nagydíj eredménye
1. Lewis Hamilton Mercedes 1:35:50.443
2. Valtteri Bottas Mercedes + 4.074
3. Max Verstappen Red Bull + 7.679
4. Sebastian Vettel Ferrari + 9.167
5. Charles Leclerc Ferrari + 13.361
6. Pierre Gasly Red Bull + 19.576
7. Kevin Magnussen Haas + 28.159
8. Carlos Sainz McLaren + 32.342
9. Danyiil Kvjat Toro Rosso + 33.056
10. Romain Grosjean Haas + 34.641
11. Alexander Albon Toro Rosso + 35.445
12. Daniel Ricciardo Renault + 36.758
13. Nico Hülkenberg Renault + 39.241
14. Kimi Raikkönen Alfa Romeo + 41.803
15. Sergio Perez Racing Point + 46.877
16. Antonio Giovinazzi Alfa Romeo + 47.691
17. George Russell Williams + 1 kör
18. Robert Kubica Williams + 1 kör
19. Lance Stroll Racing Point Nem ért célba
20. Lando Norris McLaren Nem ért célba

A világbajnokság eredménye a Spanyol Nagydíj után
Pilóták:
1. Lewis Hamilton 112 pont
2. Valtteri Bottas 105 pont
3. Max Verstappen 66 pont
4. Sebastian Vettel 64 pont
5. Charles Leclerc 57 pont
6. Pierre Gasly 21 pont
7. Kevin Magnussen 14 pont
8. Sergio Perez 13 pont
9. Kimi Raikkönen 13 pont
10. Lando Norris 12 pont

Konstruktőrök:
1. Mercedes 217 pont
2. Ferrari 121 pont
3. Red Bull 87 pont
4. McLaren 22 pont
5. Racing Point 17 pont
6. Haas 15 pont
7. Alfa Romeo 13 pont
8. Renault 12 pont
9. Toro Rosso 6 pont
10. Williams 0 pont