A kínai futam meglepetéscsapata a Mercedes volt, hiszen az időmérő edzésen szerzett kitűnő eredményét győzelemre tudta váltani, Nico Rosberg ugyanis első Forma-1-es győzelmét szerezte ma meg a sanghaji pályán. Jenson Button volt az egyetlen pilóta, aki felvehette a harcot Rosberggel, de egy baki a bokszutcában végett vetett győzelmi esélyeinek, a brit így végül a második hellyel vigasztalódhat. A bronzérmes helyen, immár kibérelt helyén, Lewis Hamilton ért célba.

Unalmasnak egyáltalán nem mondható eddig a Forma-1-es világbajnokság. Az első három Európán kívüli futamon három különböző pilóta ért célba, s gyakorlatilag az első ausztrál versenyt kivéve meglepetés dobogós eredmények született. Lewis Hamilton az egyetlen állandó a dobogón, akinek kifizetődik kiegyenlített teljesítménye (három versenyből háromszor lett bronzérmes), hiszen jelenleg az egyéni ponttábla első helyén áll.

A Mercedes motorral futó autók hétvégéje volt ez a mostani. Eddig is tudtuk, hogy a McLaren az idei év nagy esélyese, s most a Mercedes is megcsillantott valamit a teljesítményéből. A másik nagy favoritként, az elmúlt években taroló Red Bull nem hozza eddig a várt formát. Ez a futam mindenesetre jobban sikerült az előző malajziai versenynél. Hiszen bár ezúttal is Mark Webber ért el jobb helyezést (4.), de Sebastian Vettel (5.) most legalább csak egy hellyel maradt el ausztrál csapattársától.

A Mercedes óriási sikert ért el ezen a hétvégén, de ez a siker keserédes. Bár Ross Brawn csapatáé a győzelem, Michael Schumacher révén az egyetlen nem célba érő autó is az övék. Schumacher a csapat rossz bokszmunkájának esett áldozatul, ugyanis jobb első kerekét nem megfelelően rögzítették egy bokszbeállás során, s emiatt nem sokkal később félre kellett állnia a pálya szélére. Azért a csapatnak nem lehet oka a panaszra, 1955 óta ez az első győzelmük, ráadásul az eddigi 1 pontjukat 26-ra növelték a konstruktőrök között.

A verseny legnagyobb győztesei a nézők voltak, hiszen előzések tömegének és kerék-kerék elleni csatáknak a szemtanúi lehettek. A nagy drámák mégis a bokszutcában zajlottak. A csapattagok sokszori hibázásai döntöttek el sorsokat. Jenson Button talán versenygyőztes is lehetett volna, ha a szerelői nem hosszabbítják meg olyannyira a bokszbeállását, hogy minden esélye elszállt arra, hogy esetleg Rosberget kielőzi és megkaparintja a győzelmet. Ezt a futamot követően bizonyára sok-sok csapatmegbeszélés zajlik majd arról, hogy mi is történt a sanghaji bokszutcában. Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel átverekedték magukat a mezőnyön, de kerekeik elkoptak, így feltartották a mögöttük autózókat egy dobogós helyezés reményében. Raikkönen Lotusának abroncsai kilenc körrel a verseny vége előtt mondtak csődöt, ekkor tudták az utána jövők kielőzni, a finn pedig hátraesett a 14. helyre. Vettelt kerekei ezután szintén drámaian lelassították, s ennek köszönhetően leszorult a dobogóról, s még saját csapattársa is kielőzte.

Kínai Forma-1-es Nagydíj eredménye

1. Nico Rosberg Mercedes 1:36:26.929 2. Jenson Button McLaren + 20.626 3. Lewis Hamilton McLaren + 26.012 4. Mark Webber Red Bull + 27.924 5. Sebastian Vettel Red Bull + 30.483 6. Romain Grosjean Lotus + 31.491 7. Bruno Senna Williams + 34.597 8. Pastor Maldonado Williams + 35.643 9. Fernando Alonso Ferrari + 37.256 10. Kamui Kobajasi Sauber + 38.720 11. Sergio Perez Sauber + 41.066 12. Paul di Resta Force India + 42.273 13. Felipe Massa Ferrari + 42.779 14. Kimi Raikkönen Lotus + 50.573 15. Nico Hülkenberg Force India + 51.213 16. Jean-Eric Vergne Toro Rosso + 51.756 17. Daniel Ricciardo Toro Rosso + 01:03.156 18. Vitalij Petrov Caterham + 1 kör 19. Timo Glock Marussia + 1 kör 20. Charles Pic Marussia + 1 kör 21. Pedro de la Rosa HRT + 1 kör 22. Narain Karthikeyan HRT + 2 kör 23. Heikki Kovalainen Caterham + 3 kör 24. Michael Schumacher Mercedes Nem ért célba (műszaki hiba)

A kérdés eldőlt, megrendezik a Bahreini Forma-1-es Nagydíjat, így a mezőny pihenés nélkül folytatja a közel-keleti államban a jövő hét végén (2012. április 22.). A belpolitikai zavargások miatt 2011-ben nem rendeztek versenyt ebben az országban, 2010-ben kettős Ferrari-siker született Alonso győzelmével, s Massa második helyével. A harmadik helyezett Lewis Hamilton lett, amelyet, ha folytatódik a tendencia idén is megszerez majd a brit pilóta.

A világbajnokság eredménye a Kínai Nagydíj után

Pilóták: 1. Lewis Hamilton 45 pont 2. Jenson Button 43 pont 3. Fernando Alonso 37 pont 4. Mark Webber 36 pont 5. Sebastian Vettel 28 pont 6. Nico Rosberg 25 pont 7. Sergio Perez 22 pont 8. Kimi Raikkönen 16 pont 9. Bruno Senna 14 pont 10. Kamui Kobajasi 9 pont Konstruktőrök: 1. McLaren 88 pont 2. Red Bull 64 pont 3. Ferrari 37 pont 4. Sauber 31 pont 5. Mercedes 26 pont 6. Lotus 24 pont 7. Williams 18 pont 8. Force India 9 pont 9. Toro Rosso 6 pont

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!