Változik az időmérő: a Q1 hossza a zsúfoltság enyhítése érdekében 15-ről 20 percre nő, a Q3-é viszont 15-ről 10 percre csökken. S hogy az F–1 környezetvédelmi törekvéseivel összeegyeztethetetlen, sokat kritizált benzinégetési fázistól megszabaduljanak, megszüntetik a Q3 utáni visszatankolást is.

Betiltják a kipörgésgátlót: immár az elektronikus vezetési segédeszközök utolsó mohikánja – amely a 2001-es Spanyol Nagydíjon tért vissza – sem lesz használható.

Egységes elektronikus központi vezérlőegységet (ECU-t) vezetnek be: a minden csapatnak a Microsoft és a McLaren Electronic Systems által szállított szabványos elektronika a motor, a váltó, a kuplung és a differenciálmű vezérléséért is felel.

Négyversenyes sebességváltó: 2008-tól négy egymást követő nagydíjat kell egyetlen váltóval teljesíteni, az idő előtti cseréért 5 rajthelyes hátrasorolás jár. Hétvégenként egyszer lehet állítani az áttételezésen.

Tesztkorlátozás: ezért évek óta először ismét az FIA felel. Marad a naptári évre vonatkozó 30 ezer kilométeres csapatonkénti limit, de azok a pilóták nem számítanak bele ebbe a keretbe, akik az előző 24 hónapban nem indultak egyetlen nagydíjon sem, és legfeljebb négy tesztnapot töltöttek F–1-es autóban.

Gumik: az egy hétvégén engedélyezett 14/5/4 (szárazgumi/intermediate/esőgumi) garnitúra helyett 14/4/3 használható fel, de az első két szabadedzésen, ha esik az eső, intermediate és esőgumiból – az eddigiekkel ellentétben – akár egy szettnél több is.

Szélcsatorna: hogy a társadalmi szinten már kevés hasznot hajtó, de méregdrága aerodinamikai fejlesztéseknek megálljt parancsoljon, az FIA korlátozza az ilyen berendezések használatát. Ezentúl minden csapat csak egy szélcsatornát üzemeltethet, heti 5 napban, napi 8 órában (eddig a heti 7 napos, napi 24 órás üzem volt a megszokott). Ezen túlmenően az aero-fejlesztések új irányvonalát jelentő CFD (számítógépes áramlástani modellezés) laborok kapacitását is behatárolják.