Majkopban, a táborban állították fel a rendezők a céldobogót, azon gurultak át egymás után azok a szerencsések, akik „túlélték” a Selyemút Rali rettenetesen nehéz öt versenynapját. A szakasz céljában fehér sállal köszöntötték az Opel Dakar Team párosát a helyi asszonykórus tagjai, ezen kívül kaptak egy malomkerék nagyságú kalácsot, a célban pedig érmet és a második helyezettnek járó trófeát. No és persze pezsgőt. De nemcsak abban fürödtek. Miután lehajtott a céldobogóról, Szalay felmászott az Opel Antara tetejére és fejest ugrott a tábor közepén felállított medencébe. Először Bunkoczi László követte – ő is versenyzőoverallostól, ahogy volt – azután pedig a csapat összes többi tagja. Mondani sem kell, a táborban nagy tetszést aratott a magyar virtus.

„Az első dolgunk volt, hogy megköszönjük a fiúknak, a csapatnak a sok munkát – nélkülük nem lehetnénk itt és nem értük volna el ezt a remek eredményt. Mert mi nem elvesztettük az első helyet, hanem kiharcoltuk a másodikat – és ez nagy különbség” – mondta csuromvizesen Bunkoczi László.

Szalay ehhez csak annyit tett hozzá: „A megfontoltság és a jó navigáció volt a siker kulcsa ezen a versenyen, amelynek legemlékezetesebb pillanata kétségtelenül az utolsó szakasz befutója volt. Hihetetlen, hogy nyertünk egy szakaszt és az is, hogy másodikak lettünk a végén” – mondta Szalay, akinek ez a mostani az egyik legnagyobb nemzetközi sikere: 2002-ben megnyerte a Fáraó-ralit, most pedig másodikként végzett a Selyemút-ralin. „Nagyon nehéz verseny volt, meg kellett küzdeni minden egyes kilométeren, ezért is örülünk nagyon, hogy a vége ennyire jól alakult számunkra” – mondta Szalay.

“Szívből gratulálunk Szalay Balázsnak, Bunkoczi Lacinak, Németh Ottó csapatfőnöknek és a teljes csapatnak a kiemelkedő sikerhez” – mondta Koncz Gábor, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója. “Az Opel Dakar Team, a Szalay-Bunkoczi-Opel trió mindig is sikeresen szerepelt, minden egyes Dakaron, ahol elindultak célba értek mégpedig a gyári csapatokat felvonultató mezőny élbolyában. Példamutató az az elszántság, tudatosság és csapatszellem, amivel Szalayék eljutottak pályafutásuk egyik csúcsára, és büszkék vagyunk arra, hogy ebben a sikerben az Opel – most már több, mint egy évtizede – a partnerük lehet.”

Összetett végeredmény

Autósok: 1. Borisz Gadaszin, Dan Sjemel (orosz, G-Force Proto) 20:03:42, 2. Szalay, Bunkoczi (magyar, Opel Antara RR) 3:34 p h., 3. Zapletal, Marton (cseh, H3 Evo) 10:35 p h. Kamionosok: 1. Ajrat Margyejev, Ajdar Beljajev, Anton Mirnij 20:06:25, 2.Versluis, Damen Schuurmans 30:28 p h., 3. Sibalov, Amatics, Sajszultanov (orosz, Kamaz) 57:18 p h., …16. Kovács M., Tóth T., Tóth Gy. 142:53:36 ó h.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!