Pásztor András és Süle Krisztián úgy döntött, hogy másodszorra is nekivág a sivatagi megmérettetésnek, ami egyszerre kaland, kihívás és élmény is, majd végül meg is nyerték a versenyt.

Volt egy felkészített autójuk és mivel mindketten szeretik a terepautózást, nem volt kétségük a részvétel tekintetében. A versenyen az autó és a vezetési tudás mellett szükségük volt logikára, tájékozódásra, térképolvasási ismeretre is, hiszen a szervezők igazán izgalmas feladatokat találtak ki. Végül András és Krisztián párosa teljesítette legjobban a feladatokat, így megnyerték a Saharun Budapest–Marokkó 2017 sivatagi autóversenyt. A verseny izgalmairól, és részleteiről kérdeztük az orosházi Pásztor Andrást.

– Miért pont ezen a versenyen indultak el?
– Az autónak a karaktere, tulajdonságai hosszú távú versenyzésre valóak. Az Isuzu nagy tengelytávú autó, egy kis buckás terepre nem annyira alkalmas. Az autónkkal hosszú távú versenyeken tudunk eredményesek lenni, ott jön ki az autó előnye.

– Ezek szerint az autóhoz választottak versenyt?
– Inkább azt mondanám, hogy ez így alakult. Én jobban szeretem a hosszú távú versenyeket. A rövidebb, 1-2 napos megmérettetések általában itt vannak Magyarországon, ami nem probléma, mert itt is csodálatos helyeken mész, de annyira tömény a verseny, hogy nem lehet élvezni.

– Afrikában mi volt a legjobb?
– Talán az, hogy nagyon változatos. Marokkó rendkívül különleges természeti adottságokkal megáldott ország. kő- és, homoksivataggal, tengerparttal, hegyekkel, amit a verseny során  mind végig is jártunk.

Fotó: Saharun
Fotó: Saharun

– Mi volt a legnehezebb?
– Az idei futamon egy nehézséggel küzdöttünk: egy időmérő szakaszon az egyik rögzítő bilincsünk eltört, ezáltal a kormányzás nehezebb lett. Éppen be tudtuk fejezni a szakaszt, majd ideiglenesen sikerült megjavítani a hibát. Utána addig mentünk, amíg nem találtunk egy műhelyben megfelelő hegesztőt. Sikerült kijavítani a problémát és tovább tudtunk menni.

– Kerültek veszélyes helyzetbe?
– Azt tudni kell, hogy Afrika kimozdít az itthoni komfortzónádból. Mások az  ottani emberek, a törvény őrei, a hétköznapi emberek. Összességében a tapasztalatunk nagyon kedvező volt. Nagyon kedvesek voltak velünk. Túlszaladtunk egy ellenőrzési ponton, és futottak utánunk gépfegyverrel. Kiderült végül, hogy nem fenyegetésből, hanem azért mert  ott éppen éleslövészet volt, és nem akarták, hogy belehajtsunk. Hozzá kell tenni, hogy folyamatosan kalandban voltunk.

Fotó: Saharun
Fotó: Saharun

– A látnivalókat meg tudták nézni?
– A tájékozódási versenyek lényege nem csak az, hogy az adott pontot találd meg, hanem ezáltal is ismerd meg a  nevezetességeket. A szervezők ilyenkor úgy tervezik a pályát, hogy a nevezetességek is érintve legyenek, így mi is láttuk, sőt a feladat része volt fényképes dokumentálás.
Marokkóról mindenkinek a Casablanca jut eszébe, a Humphrey Bogart film… Voltunk Casablancában is, láttunk minareteket, mecseteket, a sivatagot. Ha valaki elmegy Marokkóba, azt biztos, hogy ezeket a helyeket szeretné megnézni. A verseny közben picit azért ez gyorsított városnézés, de a képek azért megmaradnak, és gyönyörűek.

Fotó: Saharun
Fotó: Saharun
– A szerelésről beszéljünk még…
– Nekem az alap szakképzettségem autószerelő, így nem volt gond, ha kellett, nekiálltam és megszereltem az autót.

– Mennyire kellett a versenyre átalakítani az autót, mennyire tértek el a szériaállapottól?
– Más gumit, erősített felnit, haspáncélt, és csörlőt tettünk rá, és megemeltük az autó hasmagasságát. Hátul viszünk magunkkal különböző segédeszközököket – mi homokvasnak hívjuk –, minimális pótalkatrészt, szerszámokat. A motorikus részében nincs átalakítva, a váltó is maradt. Összességében törekedtünk arra, hogy minél közelebb maradjon a szériához. Számtalanszor bizonyított az autó, olyan helyen is elmegy, amit nem is gondoltunk volna.

– Rendelkezésükre állt szervizháttér?
– A versenynek az a lényege, hogy nincs asszisztencia, mi saját magunk szereljük az autót, nekünk kell megoldani a felmerülő problémákat. Amikor lemegy a verseny 4000 kilométerre itthonról, még haza kell jönni az autóval. A verseny közben nem fordul meg az ember fejében, hogy mennyire kíméli a technikát.

– Az estéket hogy töltötték?
– A verseny rendezői adnak egy keretet ehhez. Megadják a start és cél időpontját, a feladatokat, és ismertetőt a versenyetappal kapcsolatban.  A szállás a startnál és a célnál van központilag lefoglalva. Menetközben nekünk kell lefoglalni. Általában úgy próbálják leszervezni, hogy meg tudjon szállni a csapat. De kempingeztünk is, aludtunk a sivatagban is. Ez egyébként jó hangulatot ad, összekovácsoló helyzet. Amikor ugyanazon érdeklődésű emberek együtt autóznak versenyben, ha bárki bárhol problémába ütközik, segítjük.

Fotó: Saharun
Fotó: Saharun
– A szervezők előtte végigjárják a szállásokat?
– A szállásokat is megnézik, ötleteket adnak, hírleveleket küldenek.Az idegenforgalmi hivatallal egyeztetnek, hogy hány autó vesz részt és milyen útvonalon.
A szervezők lejárják előre a pályát, és rögzítik a célpontokat, kitalálják a feladatokat. Előfordul, hogy a  természet felülírja a terveket. Az algériai határ környékén volt, amit nem tudtunk teljesíteni, mert ott tartották az éleslövészetet. Egyébként általában, olyan helyeken és tájakon megyünk, ahol normál turisták nem szoktak járni. Vagy olyan útvonalon közelítjük meg a látványosságokat, ahonnan a turisták nem szokták. Ezért nem általános turistaként, hanem nagyobb örömmel fogadnak minket a helyiek.– Akkor szeretettel fogadták önöket a helyiek?
– Nekünk nagyon pozitív tapasztalatunk volt eddig. Nem találkoztunk azokkal a turistákra szakosodott „iparral”, amivel általában a turista-célpontokon szokott az ember. Egyedül Tanger volt nagyváros, ott azért más a habitusuk.

– Különleges állatokkal találkoztak?
– Marokkó még nem az az állatvilágú ország, mint Afrika délebbi részein. Rengeteg tevét, majmot és fára mászó kecskéket láttunk, de egyéb nem volt. Az Atlasz-hegységben átszaladt előttünk valami az úton, de nem tudtuk beazonosítani.

Fotó: Pásztor András
Fotó: Pásztor András

– A helyi ételeket kipróbálták?
– Ettünk utcán is, nagyon finom volt. A higiéniára kell azonban vigyázni, nagyon vad dolgokba nem mentünk bele. Az utcán nem vettünk húst. A húsbolt is az utcán van, ott áll a teve, a birka és előtted vágják le, hogy lásd, hogy friss. Egyébként onnan tudod, hogy hol a városközpont, hogy ott egyre több ember van, és minden az utcán történik, ott árulnak mindent, sütnek-főznek.

– Különleges dolgokat, ami nem a versenyhez szükséges, vittek-e?
– Amit általában mindig viszünk, főleg ha szegényebb részre megyünk, olyan ruhákat, amit már nem használunk, gyerekeknek kirakóst, apróbb játékokat. Amikor látod, hogy ők teljesen más életkörülmények között élnek, és olyan kis dolgoknak is örülnek, mint egy póló, aminek egyébként semmi baja nincsen, de te már nem használod.

– Említette, hogy nagyon családias volt a program. Ez az egész versenyre igaz volt?
– Igen, abszolút. Még ha a legelején valaki idegennek tűnt, a végére ha nem is baráti, de nagyon jó kapcsolat alakult ki. Sok barátság is szövődik, és nem feltétlen azért, mert valakit ki kell húzni a bajból, hanem a beszéltetésekből, hasonló érdeklődési körből eredően.

– Együtt haladt a mezőny?
– A 27 emberből nem mindenki egy útvonalon megy. Ki van tűzve a pálya, illetve a GPS koordinátákat megadják, de mindenki más logika alapján közelíti meg. Van akinek fontos, egy nevezetesség megnézése, és ott több időt tölt el, és van aki légvonalban tervezi az utat. Általában 2-3 térképet,  hagyományos papír és műholdas térképet is használunk.

– Egyeznek a térképek?
– Nem, még két navigáció sem mutatja általában ugyanazt, attól függ, milyen paraméterekkel van beállítva, úgyhogy több térképet egybevetve terveztük meg az útvonalat.

– Ez nehéz feladat lehetett. Csak Ön vezetett?
– Igen, én. Krisztián volt a navigátor. Vele már egyszer versenyeztünk egy éjszakai versenyen, és most belevágtunk egy hosszabb futamba. Szerintem jól sikerült. Baráti szálak fűznek minket egymáshoz. Egyszer volt egy olyan lehetőség, hogy tudunk együtt menni, és kipróbáltuk, azóta egész jól összecsiszolódtunk.

– Készültek különleges vezetéstechnikával?
– Nem, ez mindig folyamatosan fejlődik, és új szituációk adódnak. Például, 2014-ben voltunk Bamakóban, én ott találkoztam először sivatagos területtel. Az esti beszélgetésnél jönnek elő az ötletek, tanácsok, például a guminyomás nagyon fontos. Nem mindegy, hogy sivatagos, vagy sziklás részen mekkora keréknyomással mész, megvan annak a veszélye, hogy lefordul a gumi a felniről, ha túl élesen veszed a kanyart. Volt már ilyen, 4 órát ástunk emiatt.

– Jövőre is indulnak?
– Már idén megyünk Krisztiánnal Szlovéniába egy 5 napos versenyre, ami azért lesz  különleges, mert olyan területen lesz, ahova másképpen nem mehetnénk, és csodálatos tájakon vezet majd a verseny.

Pásztor András és Süle Krisztián középen, Fotó: Saharun
Pásztor András és Süle Krisztián középen, Fotó: Saharun