A magyar idő szerint 01.00-kor rajtoló első edzésen Baumgartner Zsolt eleinte a csapattal egyeztetett taktika szerint csak ismerkedett a pályával, és különböző beállításokat gyakorolt. A magyar pilóta többször is visszatért a boxba, hogy újabb módosításokat hajtsanak végre az autón. Az edzés végére aztán Zsolt javaslatainak megfelelően sikerült a mérnököknek és a szerelőknek egy új beállítás találniuk, aminek következtében a magyar pilóta minden egyes körben megjavította korábbi idejét, és az edzés végére megelőzte csapattársát, az olasz Gianmaria Brunit.

Két Jordan is Zsolt mögött

A két órával később esedékes második edzésen Zsolt is és Bruni is tovább tudott javítani időeredményein, és mindketten az 1.30-as határ alá kerültek, ami viszont nem sikerült a Jordanben bemutatkozó Pantanonak, és a szintén a Jordan pilóta Timo Glocknak. Mindez azt jelenti, hogy a második szabadedzésen a Vilux Minardi Cosworth a várakozásoknál jobban szerepelve két Jordan autót is maga mögé utasított, és az élmezőnyhöz képest is csökkenteni tudta a korábban tetemesebbre kalkulált lemaradását.

Baumgartner Zsolt nyilatkozata

Örültem, hogy az első tréningen gyorsabb voltam mint Bruni

– Örülök, mert a mai délelőttön egy hatalmas teher alól szabadultam fel, hiszen oly sok kellemetlen, és idegtépő nehézség után végre versenyautóba ülhettem, és megkezdődött mindaz, amiről eddig csak beszéltünk. Az első szabadedzést megelőzően a csapattal még egyszer egyeztettünk, és az volt a kérés felénk, hogy mindketten törekedjünk a biztonságra, nehogy egy buta hiba miatt elvesztegessük az értékes edzésidőt. A csapat kérésének eleget is tettünk és meglehetősen óvatosan kezdtünk, és eleinte tényleg csak szoktuk a pályát. Ekkor az autó beállítása sem volt az igazi, így eléggé le voltunk maradva. Később aztán a sorozatos boxkiállások alkalmával rendre konzultáltunk, több változtatást is végrehajtottak a mérnökök. Nekem különösen a fékkel és a súlyelosztással volt gondom, amin igazából nem is sokat tudtunk javítani, így az majd éjszakára marad, hogy a holnapi időmérésen már jobb legyen. Az első edzés végére ennek ellenére fokozatosan javultunk, és egyre gyorsabb köröket mentem, aminek következtében végül több mint 3 tizeddel voltam gyorsabb, mint Bruni. Ennek azért örültem különösen, mert csapattársam sokkal jobban ismeri az autót, hiszen tavaly a Minardi tesztpilótája volt, és nem nagyon gondoltam arra, hogy már az idény első edzésén lehetőségem lesz megelőzni őt.

Megelőztük a két Jordant

Az egy órával később esedékes edzésre már kisütött a nap, melegebb lett, az aszfalt hőmérséklete is emelkedett, de még mindig nagyon piszkos a pálya. Ekkor a csapattal történt megbeszélés alapján úgy döntöttünk, hogy kevesebb kört megyek, mivel az új szabályok miatt figyelnünk kell arra is, hogy egy motorral kell végigmenni a hétvégét. Az edzés elején az előző edzésen érintetlenül hagyott autóval mentem, és ismét javítani tudtam. Később új gumikat tettünk fel, és áttértünk versenybeállításra, de ezzel több gondom is volt. Kicsit csúszkált az autó, és a pálya középső szekciójában kisebb hibákat vétettem, aminek következtében elmaradtam Bruni idejétől. A mérnökök úgy értékelték, hogyha nem hibázok, akkor közel egy másodperccel mehettem volna gyorsabban. A csapat mindenesetre örömmel konstatálta, hogy két Jordant is megelőztünk, ráadásul úgy, hogy Pantano kétszer annyi kört ment, mint én.

Egyre jobban érzem az autót

Öszességében annyit mondhatok, hogy boldog vagyok, mivel jól sikerült a bemutatkozás. Úgy érzem, bár nem könnyű a pálya, de lassan sikerül elsajátítanom. Az első szekcióját már kifejezetten élveztem is néha. Ma este még értékeljük az edzés eredményeit, és igyekszünk olyan beállításokat találni, amivel értékes tizedeket nyerhetünk a holnapi időmérésen. Nagyon remélem, hogy a féken és az autó egyensúlyán is tudunk javítani. Az időmérés ennek ellenére nem lesz könnyű, hiszen mindössze két környi lehetőség lesz mindenkinek a pozícionálásra. Akkor sem leszek elkeseredve, ha esetleg nem úgy sikerül a holnapi nap, mint a mai, mert egyre jobban érzem az autót és a pályát is, és így a versenyt illetően a csapathoz hasonlóan optimista vagyok.