A Goodwood Members Meeting rendezvény célja, hogy a klasszikus versenyautók még egyszer összemérhessék tudásukat. Az idei évben a hetvenes évek Formula-1-es autói, 16 darab McLaren F1 GTR és C csoportos és az 50-es évek második feléből származó Le Mans-i versenyautók játszották a főszerepet.

Utóbbiak a Salvadori Cup elnevezésű versenyen indultak, amelynek az időmérőjén a baleset is bekövetkezett. A Mercedes gyári pilótája, Jochen Mass vezette azt a 300 SLS versenyautót, amely a boxutcába behajtani készülő Lister-Knobbly versenyautó hátuljának csapódott. Mindkét jármű komolyan összetört, de szerencsére személyi sérülés nem történt a balesetben.

A szemtanúk szerint a Listert vezető Tony Woods az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy a boxba hajt, és a pályát keresztezve a nagy tempóval az ideális íven érkező társa elé hajtott. Mindkét autó többmillió-eurós értéket képvisel, nyugodtan beszélhetünk milliárd Ft-os balesetről – a javításhoz újra kell majd gyártani a fél autókat, a külső karosszériaelemek mellett a vázakat is egyenesbe kell majd hozni.

A hírek szerint egyébként a Lister már a szeptember 11-13 között megrendezésre kerülő Goodwood Revival-en újra rajthoz fog állni, tulajdonosa gyorsan szeretné újjáépíteni a veterán versenyautót. A Mercedes 300 SLS-t a gyári restauráló műhelyben fogják helyreállítani, de ez a folyamat egészen biztosan hosszabb lesz, hiszen a jelenleg futó munkák közé kell majd valahogy beilleszteni azt.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!