Az FIA World Endurance Championship és a TUDOR United SportsCar Championshiop sorozatokban indítják majd el a Ford GT-ből épített LM GTE Pro kategóriába tartozó versenyautókat, amelyek közül rögtön négy darab is rajthoz áll majd a 2016-os LeMans-i megmérettetésen – ezzel ünneplik a Ford első győzelmének 50. évfordulóját.

Túlságosan sokat még nem árultak el az autóról, amelyet élőben meg se mutattak, csak néhány fénykép és egy javarészt számítógéppel készített videó – amelyen megmagyarázhatatlan módon a LeMans-i versenyhez nem köthető Párizsban száguldozik a kocsi – árulkodik arról, mire számíthatunk.

Először majd 2016 januárjában áll majd rajthoz a Ford GT LM GTE Pro versenyautó a daytonai Rolex 24 órás versenyen, LeMans-ban mindkét versenysorozatban induló csapat ott lesz majd mindkét autójával. A versenyzők kiválasztása már elkezdődött, de egyelőre még nincsenek meg a gyári pilóták. A technikáról annyi biztos, hogy a versenypályán 2014-ben debütált 3,5 literes EcoBoost verseny-V6-ost használja majd a GT is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!