Míg Michael Schumacher megszerezte a győzelmet és ezzel ismét értékes pontok tulajdonosa lett, addig a jordanes Tiago Monteiro Formula-1-es pályafutása első dobogós helyét tudhatja magáénak, még ha vitatott módon is.

Rubens Barrichellónak ilyen “könnyített” versenyen sem sikerült kielőznie hétszeres világbajnok csapattársát, s így az ezüstérmes helyen zárta a hétvégét.

“Ez egy kicsit különösre sikeredett nagydíj volt és furcsa volt látni a rajt előtt ahogy többiek a bokszutcába tartottak. Ezután Rubens-szel szoros küzdelmet vívtunk – s tényleg csak mi ketten voltunk. Talán nem így kellett volna az első idei győzelmemet megszerezni, s elég szomorúak lehetnek a rajongók. Szégyen, hogy nem küzdhettünk szokásos versenykörülmények között, mivel az erős autónk révén nyerhettünk volna úgy is. Rajtunk kívül álló okok miatt történtek így a dolgok, és nem ismerem a részleteket. Azt viszont tudom, hogy otthon hagytuk azokat az abroncsokat, melyek jobban teljesítettek volna és tartósabbak lettek volna.” – szögezte le Schumacher, aki immáron az egyéni ponttábla harmadik helyén áll.

Mint ismeretes a nagydíj előtti edzésen Ralf Schumacher a célegyenes bevezető kanyarjában ugyanott, ahol tavaly komoly balesetet szenvedett, nagy sebességgel a falnak ütközött, amit később az abroncs hibájaként azonosítottak be. Mivel a francia abroncsgyártó, a Michelin kivizsgálta az ügyet, úgy találta, hogy papucsai nem biztonságosak és kérte a Nemzetközi Automobil Szövetséget (FIA) arra, hogy mivel igen komoly baleseteket is okozhatnak az abroncsok, hadd hozasson Franciaországból egy másfajta összetételű, de már tesztelt abroncsot. Az FIA erre nem adott engedélyt.

Ezután a Michelin azt kérte, hogy a célegyenes előtti utolsó gyors kanyart alakítsák át, hogy így a pálya biztonságosabb legyen. Ezt az ötletet is elvetette a FIA, így a michelines csapatok bojkottálták a nagydíjat. A verseny nagy vesztesei a Formula-1-es rajongók, mind a tv-k előtt, mind a helyszínen, hiszen a cirkusz nem azt nyújtotta, mint amit vártunk volna tőle. A csapatok természetesen nyilatkozatban kértek bocsánatot. Azért az amerikai rajongók remélhetőleg nem pártolnak el a versenysorozattól teljesen olyan helyi konkurenciák ellenére sem, mint az IRL, a Champ Car, vagy NASCAR.

A Formula-1-es mezőny nagy része a versennyel egy időben kezdett el pakolni, s vette kalapját Európa felé. Két hét múlva kerül megrendezésre a kevésbé kedvelt Francia Nagydíj, ahol ismét reménykedhetünk, hogy igazi harcban dől el a verseny végeredménye.

Az USA Nagydíj végeredménye:

1. Michael Schumacher Ferrari 1’29″43.181 2. Rubens Barrichello Ferrari + 0’01″522 3. Tiago Monteiro Jordan-Toyota + 1 kör 4. Narain Karthikeyan Jordan-Toyota + 1 kör 5. Christijan Albers Minardi-Cosworth + 2 kör 6. Patrick Friesacher Minardi-Cosworth + 2 kör 7. Jarno Trulli Toyota + 73 kör 8. Kimi Räikkönen McLaren-Mercedes + 73 kör 9. Jenson Button BAR-Honda + 73 kör 10. Giancarlo Fisichella Renault + 73 kör 11. Fernando Alonso Renault + 73 kör 12. Takuma Sato BAR-Honda + 73 kör 13. Mark Webber Williams-BMW + 73 kör 14. Felipe Massa Sauber-Petronas + 73 kör 15. Juan-Pablo Montoya McLaren-Mercedes + 73 kör 16. Jacques Villeneuve Sauber-Petronas + 73 kör 17. Ricardo Zonta Toyota + 73 kör 18. Christian Klien Red Bull Racing + 73 kör 19. Nick Heidfeld Williams-BMW + 73 kör 20. David Coulthard Red Bull Racing + 73 kör A világbajnokság eredménye az USA Nagydíj után Pilóták: 1. Fernando Alonso 59 pont 2. Kimi Räikkönen 37 pont 3. Michael Schumacher 34 pont 4. Rubens Barrichello 29 pont 5. Jarno Trulli 27 pont 6. Nick Heidfeld 25 pont 7. Mark Webber 22 pont 8. Ralf Schumacher 20 pont 9. Giancarlo Fisichella 17 pont David Coulthard 17 pont Konstruktőrök: 1. Renault 76 pont 2. McLaren-Mercedes 63 pont 3. Ferrari 63 pont 4. Williams-BMW 47 pont Toyota 47 pont 6. Red Bull 22 pont 7. Sauber 12 pont 8. Jordan 11 pont 9. Minardi 7 pont