Baumgartner Zsolt nyilatkozata -Őszintén szólva jobb eredményre számítottam. Amilyen jól sikerült a pénteki nap, olyan rossz volt a mai. Sajnos a gondok már a délelőtti szabadedzéseken elkezdődtek, ahol egyáltalán nem tudtam új gumival menni. A második szabadedzésen az első gyors kanyarban hibáztam és kipördült az autó, ami miatt be kellett fejeznem az edzést. Sajnos így elszalasztottam jó néhány kört, és ez nagyon hiányzott, hiszen nem volt tapasztalatom az új gumikat illetően, nem nagyon éreztem, hogy meddig mehetek el. Vitathatatlanul bennem volt a hiba, ezért az időmérőn is óvatosabb voltam, mivel nem akartam “eldobni” az autót. Részben ebből adódott, hogy jócskán elmaradtam a pénteki időmtől és attól, amit vártam magamtól. A pálya második szektorában két kanyart is elrontottam, és az egész körben nem találtam a ritmust. Kár érte, mert pénteken mindkét szabadedzés jól sikerült, de most már kár keseregni. Remélem, hogy a holnapi napra ismét változik majd a kép, és amilyen rosszul alakultak ma a dolgok, olyan jól fognak majd vasárnap. A pálya sokat javult, de csak az ideális íven, ami azt jelenti, hogy az egyéb részeken rengeteg koszt szednek össze a gumik, és nagyon lassulnak az autók. Ez a mezőny hátsó részében lévő versenyzőknek nem túl bíztató, hiszen a lekörözéseknél rendre le kell majd térnünk az ideális ívről, ami a kicsúszás veszélyét is magában hordja, de azt is, hogy a gumik sokkal gyorsabban elhasználódnak majd, mint az egyébként indokolt lenne.