Megkezdődött a Peugeot 2008 DKR tereprali-versenyautó tesztelése, és ezzel egy időben további részleteket közölt az autóról a Peugeot Sport. Például elárulták, hogy nagyon is racionális döntés volt az összkerékhajtásról való lemondás, hiszen ezzel sokkal versenyképesebb tud lenni az autó.

Az esélyegyenlőség biztosítása miatt a Dakar versenyt szervező szövetség például 25 helyett 46 centis rugóutat engedélyez a kétkerékhajtású autóknak, ami nagy sebességgel száguldáskor bizony érezhető előnyt jelent. A kétkerékhajtás kompenzálására nagyobb méretű abroncsokat engedélyeznek, ami laza felületen sokkal kisebb talajnyomást eredményez – és lehetővé teszi a központi nyomásszabályzó-rendszer használatát.

A hátsókerékhajtásnak köszönhetően egyébként minimálisra tudták venni az első túlnyúlást, hiszen nem kellett helyet találni az első differenciálműnek, így szó szerint derékszögű falra is fel tud hajtani a Peugeot 2008 DKR, hiszen semmi nem nyúl túl az első abroncsokon. A 3,2 literes, biturbó dízel teljesítménye 340 lóerő, amihez 6 fokozatú szekvenciális váltó csatlakozik.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!