A döntés természetesen mélyen érintette a magyar autósport világát, köztük az általunk megkérdezett Fejér megyei kötődésű autóversenyzőket is, akik persze tisztában vannak azzal, hogy a jelenlegi járványügyi helyzetben ez volt az egyetlen járható út.
– Természetesen nem vagyok boldog, hiszen autóversenyzőként már szívesen nyomnám a gázt, de sajnos ez a realitás. Ám a jelenlegi helyzetben is formában kell tartani magunkat valahogy – nyilatkozta lapunknak a fehérvári Kismarty-Lechner Gábor, aki az elmúlt években sikert sikerre halmozott a hazai gyorsasági bajnokságban, sőt a FIA CEZ (közép-európai) értékelésben tavaly ezüstérmes lett. Közben pedig a ralikrossz világába is belekóstolt, ahol tanulóévében – egy versenyt kihagyva – a harmadik helyen zárt. – Ha minden jól megy, akkor nyár közepe, vége felé elkezdődhet a bajnokság mindkét szakágban, így a menetrend minden eddiginél sűrűbbnek és keményebbnek ígérkezik. Biztosak lehetünk benne, hogy a szervezők minél több versenyt szeretnének megrendezni, ezért kiemelten fontos lesz a megfelelő fizikai és mentális felkészültség. Teniszezek, futok, napi másfél órát szimulátorozom, a WTCR Túraautó Világkupa versenyeit futom, főleg pályatanulás céljából, s mellette rendszeresen használom a Fit4Race programot, amely a reflex, valamint a szem-kéz koordinációjának javítását segíti elő – tette hozzá.

Kismarty-Lechner Gábor sok időt tölt a szimulátorral, de a gyerekeivel is szívesen társasozik Fotó: Zengő Motorsport

Kismarty szerint nagyon fontos, hogy kialakítson az ember magának egy napi rutint, amiben szerepel a munka, továbbá egy kis kikapcsolódás is.
– Igyekeztem a vállalkozásaimnál és a szabadidőmben is egy olyan rendszert kialakítani, amivel át tudjuk vészelni a nehéz időszakot. Nagyon élvezem továbbá, hogy főállású apuka lehetek. Sokat vagyok a gyerekeimmel – tanulok velük és kikapcsolódásként sokat társasozunk, kevesebb időm jut rájuk a szezonban – zárta gondolatait a hatszoros magyar gyorsasági bajnok.
A móri raliversenyző, ifj. Fogarasi Attila, vagy ahogy a barátai nevezik, Öcsi is hasonló véleményen van a halasztást illetően, mint versenyzőtársa. A felszabadult idejét jelenleg is az autó felkészítésére fordítja.
– Az MNASZ döntése érthető, és próbáljuk az időt a hasznunkra fordítani. A Rally 1-es kalandozások után idén újra Rally 2-es bajnokságban indulunk, amely alaposan megerősödött az elmúlt években. Ezért igyekszünk a lehető legjobban felkészíteni a Honda Civic Type-R-t: új motort, új váltót kap, megújul a futómű és a fényezés is. Bízunk benne, hogy idén is eséllyel szállhatunk harcba a legjobbakkal, nemcsak a géposztályunkban (5-ös – a szerk.), hanem az abszolút értékelésben is.

Ifj. Fogarasi Attila autója új fényezést kap, s a technikán is csiszolnak Fotó: Pirirc

Kiemelte, hogy az autó felkészítése mellett az e-sport világába is belekóstolt, amely elmondása szerint az alapokat egész jól visszaadja.
– Az MNASZ, valamint a DuEn online futamain veszek részt a DiRT Rally 2.0-ás verziójával. Ez elég más világ, és gyakorlás hiányában igen nehéz tartani a lépést az élmezőnnyel. Nagyon ügyesek a srácok! Meglepően sok dologban hasonlít a szimulátor a valósághoz, amiből több dolgot is lehet kamatoztatni, főleg mentálisan: a rajtra, a versenyhelyzetre ugyanúgy rá lehet pörögni! Ugyanakkor az az érzés, amikor 160-as tempóval átszáguldunk a fák között, már nagyon hiányzik! – mondta lapunknak a móri pilóta.