Második az utolsó helyről rajtolt Juan Pablo Montoya lett, míg harmadikként Jenson Buttont intették le. A hazai közönség előtt szereplő Michael Schumachernek csak az ötödik hely jutott, Giancarlo Fisichella az utolsó előtti körben előzte meg a hétszeres világbajnokot.

A technikai sportág attól technikai sportág, hogy bármi megtörténhet benne, így elméletileg Kimi Räikkönen is lehet még világbajnok. Mégis, talán nem vállalunk túl nagy kockázatot azzal, ha kijelentjük: a Német Nagydíjon aratott győzelmével Fernando Alonso megnyerte a 2005-ös Formula-1-es világbajnokságot.

Fotó: Amber PR Fotó: Amber PR

Pedig a hockenheimi viadal egészen féltávig úgy alakult, ahogy Alonso első számú üldözője, Kimi Räikkönen elképzelte, a mezőny egyértelműen leggyorsabb autójával magabiztosan haladt az élen. Ám ez a bizonyos leggyorsabb autó megbízhatónak kevéssé nevezhető, a 35. körben ismét megadta magát a finn pilóta alatt, így a spanyol vb-éllovas erőlködés nélkül növelte 36 pontosra előnyét.

A McLarennek ezúttal a váltója mondott csütörtököt, de wokingi azért így is felállhatott a dobogóra. Juan Pablo Montoya az utolsó helyről vágtatott előre a másodikig, azaz ha nincs szombati hibája, akár nyerhetett is volna.

A sportban azonban nincs ha, így azon is felesleges elmélkedni, mi lett volna akkor, ha Schumachernek nincsenek gondjai a Bridgestone abroncsokkal. Voltak, így a visszafordítónál a harmadikként célba ért Jenson Button, valamint az utolsó előtti körben Giancarlo Fisichella is megelőzte, így csak az ötödik helyet szerezte meg a hazai közönség előtt.

A másik Ferrariban ülő Rubens Barrichello sokkal rosszabbul járt, neki Christian Klien látta el a baját, ráadásul kétszer is, ugyanott. A brazil végig szenvedve csak tizedik lett, volt már jobb versenye is. Örülhet a hetedik David Coulthard és a minardis Christijan Albers is, utóbbi 13. lett, sokakat megelőzve. Így többek között a kanadai Jacques Villeneuve-öt is, aki körül Hockenheimben folyamatosan forrt a levegő.

A Német Nagydíj végeredménye

1. Alonso (spanyol, Renault) 1:26:28.699 (átlag: 212,629 km/ó) 2. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 22.569 mp hátrány 3. Button (angol, BAR-Honda) 24.422 mp h. 4. Fisichella (olasz, Renault) 50.587 mp h. 5. M.Schumacher (német, Ferrari) 51.690 mp h. 6. R.Schumacher (német, Toyota) 52.242 mp h. 7. Coulthard (angol, Red Bull-Cosworth) 52.700 mp h. 8. Massa (brazil, Sauber-Petronas) 56.570 mp h. 9. Klien (osztrák, Red Bull-Cosworth) 1:09.818 p h. 10. Barrichello (brazil, Ferrari) 1 kör h. 11. Heidfeld (német, Williams-BMW) 1 kör h. 12. Szato (japán, BAR-Honda) 1 kör h. 13. Albers (holland, Minardi-Cosworth) 2 kör h. 14. Trulli (olasz, Toyota) 3 kör h. 15. Villeneuve (kanadai, Sauber-Petronas) 3 kör h. 16. Karthikeyan (indiai, Jordan-Toyota) 3 kör h. 17. Monteiro (portugál, Jordan-Toyota) 3 kör h. 18. Doornbos (holland, Minardi-Cosworth) 4 kör h. Kiesett: Webber (ausztrál, Williams-BMW) Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) Leggyorsabb kör: Räikkönen 1:14.893 (24. kör) Következik a világbajnokság tizenharmadik futama: július 31., Magyar Nagydíj (Hungaroring)