Vihettek elé bármilyen statisztikát, a Renault spanyol pilótája mereven tartotta magát ahhoz a kijelentéséhez, mely szerint “messze még a világbajnokság vége, bármi megtörténhet.” Érdekes módon a magyarországi betli (11. hely) után tört meg a jég, s Alonso a Bild am Sonntagnak adott interjújában már úgy fogalmazott, megszerzi a végső elsőséget.

“Ha hét világbajnoki címét nézzük, Michael Schumacher a földkerekség legjobb pilótája” – vezette fel Alonso mondókáját. “De ő már a múlt, idén más szelek fújnak. 13-14 éves korom óta Formula-1-es pilóta akarok lenni, ez már sikerült, most a világbajnoki címet vettem célba.” “Úgy szeretném begyűjteni az első helyet, hogy közben Michaelt is legyőzőm, számomra így sokkal többet ér a titulus. Ahogy minden olyan sportolóban, aki az első hely közelébe kerül, bennem is gyilkos ösztön dolgozik, a legjobb akarok lenni. És már tudom, hogy sikerülni is fog!”

A mezőny leggyorsabb, ám nem kifejezetten megbízható autójában ülő Kimi Räikkönen ugyan még megfoghatja a spanyolt, de az új pontszámítási rendszer ellene dolgozik. Amennyiben a mclarenes a hátralévő hat futamot meg is nyeri, Alonso még öt harmadik, és egy negyedik hellyel is ünnepelhet.

Spanyolországban különben valóságos Alonso-hisztéria tört ki, az emberek vesznek mindent, amire a 24 esztendős pilóta nevét nyomtatták. Barcelonában például alig találni olyan boltot, amelyben nem árulnak valamilyen Renault-relikviát, a helyiek biztosra is veszik, hogy kedvencük megszerzi a világbajnoki címet.