Sebastian Vettel nem vette vissza a gázt Indiában sem, s idei 11. győzelmével egyben történelmet is írt, hiszen ő az első Indiai Forma-1-es Nagydíj győztese. A nem túl izgalmas versenyen végig domináns szerepben versenyző Vettel könnyű győzelmet szerzett és még arra is volt energiája, hogy a leggyorsabb köridőt is megfussa. A második helyen Jenson Button ért célba a McLarennel, őt pedig Fernando Alonso követi a bronzérmes helyen a Ferrarival.

„Az igazat megvallva vegyes érzéseim vannak a győzelem után. Egyrészről nagyon boldog és nagyon büszke vagyok, hogy én vagyok az első győztes, másrészről pedig visszatekintve az elmúlt hétvégére, két pilótatársunkat is elvesztettük. Nem ismertem Dant, de ő egy nagy név az autósportok világában. Idén ismertem meg Marco Simoncellit és sokat gondolunk rájuk. Készek vagyunk kockáztatni mikor autóba ülünk, de néha történnek ilyen dolgok….Ez egy nagyon jó verseny volt számunkra. Élveztem az élen haladni….” – nyilatkozta a Red Bull versenygyőztes pilótája.

Jenson Button ezúttal is jobb formában volt csapattársánál, Lewis Hamiltonnál. A brit pilóta már a rajt utáni első kanyarban a második helyre tört, s bár Mark Webber próbálta a nyitó körökben kielőzni őt, megtartotta helyét és végig ott is haladt a verseny leintéséig. Mark Webber, aki a harmadik helyről rajtolt átengedte helyezését Alonsónak. Webber volt ugyanis az első az éllovasok között, aki kemény gumikat rakott fel autójára és ez egy helybe került az ausztrálnak.

Lewis Hamilton és Felipe Massa nem túl jó szezont tudhatnak maguk mögött, s ez Indiában is folytatódott. A páros ismét ütközött. Ezúttal nem lehet elégedetlen a brit pilóta, hiszen most Massát találták a pályabírák bűnösnek, s így ő kapott bokszutca áthajtásos büntetést. Massa később kiesett, mikor ugyanolyan hibát vétett, mint az időmérő edzésen. A magas pályaszegélyre ráhajtott és megsérült autójának a felfüggesztése.

Hamilton lecserélte első szárnyát és így tudott a kilencedikről a hetedik helyre ugrani, így végül a két Mercedes pilóta mögött ért célba. Michael Schumacher és Nico Rosberg az ötödik és a hatodik hellyel örvendeztette meg csapatát.

Indiai Forma-1-es Nagydíj végeredménye

1. Sebastian Vettel Red Bull 1:30:35.002 2. Jenson Button McLaren + 8.433 3. Fernando Alonso Ferrari + 24.301 4. Mark Webber Red Bull + 25.529 5. Michael Schumacher Mercedes + 1:05.421 6. Nico Rosberg Mercedes + 1:06.851 7. Lewis Hamilton McLaren + 1:24.183 8. Jaime Alguersuari Toro Rosso + 1 kör 9. Adrian Sutil Force India + 1 kör 10. Sergio Perez Sauber + 1 kör 11. Vitalij Petrov Renault + 1 kör 12. Bruno Senna Renault + 1 kör 13. Paul di Resta Force India + 1 kör 14. Heikki Kovalainen Lotus + 2 kör 15. Rubens Barrichello Williams + 2 kör 16. Jerome d’Ambrosio Virgin + 3 kör 17. Narain Karthikeyan HRT + 3 kör 18. Daniel Ricciardo HRT + 3 kör 19. Jarno Trulli Lotus + 5 kör 20. Felipe Massa Ferrari Nem ért célba 21. Sebastien Buemi Toro Rosso Nem ért célba 22. Pastor Maldonado Williams Nem ért célba 23. Timo Glock Virgin Nem ért célba 24. Kamui Kobajasi Sauber Nem ért célba

A Toro Rosso ezúttal is szerzett pontokat. Egy ideig úgy nézett ki, hogy mindkét autója pontszerző helyen ér célba, de Sebastien Bueminek meg kellett állnia, mikor is füst csapott fel autójából. Jaime Alguersuari viszont a nyolcadik helyre kormányozta célba autóját. Őt Adrian Sutil (Force India) és Sergio Perez (Sauber) követik a két utolsó pontszerző helyen. A versenyen rajthoz álló egyetlen indiai pilóta, Narain Karthikeyan végül három kör hátrányban a 17. helyen ért célba.

A világbajnokság eredménye az Indiai Nagydíj után

Pilóták: 1. Sebastian Vettel 374 pont 2. Jenson Button 240 pont 3. Fernando Alonso 227 pont 4. Mark Webber 221 pont 5. Lewis Hamilton 202 pont 6. Felipe Massa 98 pont 7. Nico Rosberg 75 pont 8. Michael Schumacher 70 pont 9. Vitalij Petrov 36 pont 10. Nick Heidfeld 34 pont Konstruktőrök: 1. Red Bull 595 pont 2. McLaren 442 pont 3. Ferrari 325 pont 4. Mercedes 145 pont 5. Renault 72 pont 6. Force India 51 pont 7. Sauber 41 pont 8. Toro Rosso 41 pont 9. Williams 5 pont

A Forma-1-es cirkusz halad tovább, hiszen még két futam van hátra a 2011-es világbajnokságból. Ezúttal azonban Brazíliában ér véget a szezon, előtte azonban még két hét múlva (2011. november 13.) Abu-Dhabiban mérkőzik meg egymással a Forma-1-es mezőny.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!