A FIA Túraautó Világbajnokság (World Touring Car Championship; WTCC) következő futama mérföldkőnek számít majd a SEAT és a FIA versenysorozata számára egyaránt. Ugyanis első ízben áll rajthoz egy gyártó dízel autóval a FIA szervezésében rendezett világbajnoki futamon.

A SEAT Svédországban, Anderstorp pályáján, két TDI versenyautót indít, amelyek motorjának műszaki alapjaként a León FR 170 lóerős 2.0 TDI aggregátja szolgálA SEAT Sport mérnökeinek az elmúlt néhány hónapban elvégzett fejlesztései és a hosszas műszaki tesztelést követően a projekt végül a következő WTCC-futam során tartja premierjét. A cél egyértelműen a csapat versenyképességének növelése a világbajnokságon, kedvező esélyeket teremtve a gyártók és a pilóták bajnoki címének elhódítására is.

Jordi Gené és Yvan Muller ül majd az első két dízel versenyautó volánja mögé, amelyeket a világbajnokság szabálykönyve adta lehetőség eredményeképpen az elmúlt évek egyik legnagyobb kihívásaként alkottak meg a SEAT Sport tervezői.

Jaime Puig, a SEAT Sport igazgatója így fogalmazott: „A szabályok immár lehetővé teszik a dízelmotoros versenyautók indítását, s nagy örömmel tölt el minket, hogy meg tudtunk felelni e kihívásnak. Elégedettek lehetünk teszteredményeinkkel, s hisszük, hogy a Leon TDI WTCC közép- és hosszú távon egyaránt versenyképes lehet. Egyelőre csak a fejlesztésében is részt vállaló Jordi Gené, valamint Yvan Muller vezeti őket, Gabriele Tarquini, Tiago Monteiro és Michel Jourdain továbbra is a korábbi modellel áll majd rajthoz.”

Benoit Bagur, a SEAT Sport vezető tervezője szerint: „Amint a FIA lehetővé tette a dízelmotor alkalmazását a versenypályán, egyből megvizsgáltuk a projekt kivitelezhetőségét, amelyet néhány hónappal ezelőtt el is indítottunk.

A motor alapjául a León FR 2,0 literes 170 lóerős konstrukciója szolgált. Megtartottuk a szériamodell motorblokkját és hengerfejét, a turbófeltöltőt és a sebességváltót viszont jelentősen átdolgoztuk. Át kellett terveznünk a jármű elejét is, hogy elhelyezhessük a töltőlevegő-hűtőt, illetve új légbeömlőket alakíthassunk ki. Mivel a dízelmotor 35 kilogrammal nehezebb a benzinesnél, a tömegleosztást is át kellett alakítanunk. A széles körű tesztelést követően kíváncsian várjuk, hogyan szerepel a konstrukció versenykörülmények között.”

Jordi Gené: „Több hónapja dolgozunk már a projekten, s örömmel látjuk a benne rejlő óriási lehetőségeket. Türelmetlenül várom a bemutatkozást, hiszen munkám egyik kedvenc területe éppen az új autók fejlesztése, különösen, ha új technikákat is tartalmaznak. A dízel versenyautó esetében két tekintetben is hátrányba kerültünk. A dízel ugyanis egyfelől mintegy 30 kilogrammal nehezebb, mint a benzines erőforrás, másfelől a töltőlevegő-hűtő és a turbófeltöltő egyaránt csak az első tengely elé kerülhetett, ami a benzines modellénél kedvezőtlenebb tömegeloszlást eredményezett. Mivel azonban a Leoné a legjobb futómű a mezőnyben, az új motorunk forgatónyomaték-szintje pedig lényegesen magasabb, úgy gondolom, középtávon, s különösen bizonyos pályákon, már kifejezetten versenyképesek lehetünk.”

Yvan Müller: „Magam is teszteltem a dízelmotorral, s a köridők igen közel alakultak a benzines modelléhez. A dízel versenygép kanyarokban a tömegnövekedés miatt ugyan némileg lassúbb, a gumiabroncsok is nagyobb terhelést kapnak, ám az egyenesekben már valamivel gyorsabb vetélytársainál. A SEAT Leon futóműve kétségkívül az egyik legjobb, s a SEAT Sport immár az egyenesekben produkált alacsonyabb tempók problémájára is hatásos megoldást talált. A Spa-i 24 órás futamon már versenyeztem dízel autóval, s alig várom a Leon svédországi bemutatkozását.”

SEAT Leon TDI WTCC – Műszaki adatok

BÁZISMODELL:
SEAT Leon 2.0 TDI FR
MOTOR
Turbófeltöltésű, soros 4-hengeres, keresztben beépítve; két felülfekvő vezérműtengely, 16 szelep
Összlökettérfogat: 2.000 cm3
Furat x löket: 81,0 x 95,5 mm
Max. teljesítmény: 280 LE / 4.000 ford/perc
Max. forgatónyomaték: 450 Nm / 2.500 ford/perc
Kenési rendszer: nedves karteres
Részecskeszűrő: DOW
ERŐÁTVITEL
Elsőkerék-hajtás; sebességváltó: Hewland 6-fokozatú, szekvenciális kapcsolással
Tengelykapcsoló: kéttárcsás
Differenciálmű: mechanikusan önzáró

FUTÓMŰ
Felfüggesztés elöl: McPherson rugóstagok, csavarrugók, gáztöltésű lengéscsillapítók, keresztstabilizátor
Felfüggesztés hátul: többlengőkaros rendszerű, csavarrugók, gáztöltésű lengéscsillapítók, keresztstabilizátor
Kormányberendezés: fogasléces, rásegítéssel

FÉKRENDSZER
Kétkörös, rásegítés nélkül
Elöl: 4-dugattyús féknyergek, 332 mm átmérőjű belső szellőzésű acéltárcsák
Hátul: 2-dugattyús féknyergek, 280 mm átmérőjű acéltárcsák

MÉRETEK
Hosszúság: 4.330 mm
Szélesség: 1.849 mm
Tengelytáv: 2.600 mm
Min. tömeg: 1.170 kg vezetővel együtt