Húsz évvel ezelőtt alapította meg a General Motors a Corvette Racing versenycsapatot, amely az elmúlt két évtized során 107 futamgyőzelmet, 13 csapat, 12 konstruktőri és 12 egyéni világbajnoki címet szerzett. Ezt a sikerszériát akarják folytatni a C8.R versenyautóval is, amelyet a kabrióváltozattal egyszerre lepleztek le.

Már január végén, a Daytona 24 órás versenyen rajthoz áll az új konstrukció a 2020-as IMSA WeatherTech SportsCar Bajnokság első futamán, azon belül is a GTLM kategóriában, ahogy többek között a BMW M8 GTE és a Porsche 911 RSR ellenfele lesz a Corvette C8.R. Semmit nem árultak el a műszaki részletekről, de a hírek szerint az utcai változat 6,2 literes small-blockjával szemben kifejezetten ide fejlesztett, száraz karteres olajozású 5,5 literes szívó V8-as dolgozik az ülés mögött.

A Chevrolet Corvette C8.R versenyautó aerodinamikai csomagját a formatervezők készítették, a Corvette Racing mérnökeinek tapasztalataira támaszkodva. Azt nem árulták el, a privát vásárlók mikor kapják majd meg az autóikat, de az első évben valószínűleg még tapasztalatokat gyűjt majd a Corvette Racing az új középmotoros típusról.