A legnagyszerűbb autóversenyző, aki soha nem nyert Formula-1-es világbajnoki címet – tartották Sir Stirling Moss-ról, akinek azért F-1 négy vb ezüst és három vb bronz fűződik a nevéhez. A második világháború utáni években indult a karrierje, számos kategóriában állt rajthoz és összesen 212 győzelmet szerzett.

1929. szeptember 17-én született Londonban, apja, Alfred Moss fogorvos amatőr versenyző volt – az 1924-es Indianapolis 500-on 16. helyezést ért el –, anyja Aileen hegyi felfutókon indult. 1948-ban indult a versenyzői pályafutása apjának BMW 328-asával, első nemzetközi sikerét 1950-ben aratta, amikor egy kölcsönkért Jaguar XK120-assal megnyerte a RAC Tourist Trophy-t.

Versenykarrierje 1962-ben ért véget, amikor a Goodwoodban megrendezett Glover Trophy nevű versenyen balesetet szenvedett egy Lotusszal, egy hónapig volt kómában és részlegesen lebénult a bal oldala. Felépült, de a következő évi tesztek után a visszavonulás mellett döntött, miután az új Lotusszal a korábbinál pár tizeddel lassabban ment csak körbe a gyári pályán – úgy érezte, elveszítette a korábbi ösztönös vezetési tudását.

Volt olyan év, amikor 62 versenyen indult, karrierje során összesen 84 különféle autóval versenyzett. Londoni házában két könyvet is vezetett tele újságkivágásokkal, az egyikben a versenyzéssel kapcsolatos emlékeit, a másikban a pletykaújságokban megjelent cikkeket gyűjtötte. Sir Stirling Craufurd Moss hosszas betegség után április 12-én hajnalban vesztette életét.