Csak a leglényegesebb információkat mutatja a műszeregység. Fotó: Balogh Bence

A Honda márka tizedik születésnapján, 1958-ban dobták piacra a Super Cubot, amelynek tervezésében a cégalapító, Soichiro Honda is részt vett. Egy olyan járművet alkottak, amely egyszerűbbé tette az emberek életét egy olyan korszakban, ahol a háború utáni újjáépítés miatt a legtöbben álmodni sem mertek egy új autóról. A szigetország meghódítása után egész Ázsiában bombasikert aratott a Super Cub, s később igazi világmodell lett – az eladott darabszám 2017-ben elérte a 100 milliót!

Nem kell kulccsal vesződni, elég, ha a zsebünkben van és már indíthatunk is

A megbízhatóságáról és egyszerűségéről híres típus most visszatért az európai piacra, igaz, másképp kell rá gondolni, mint az ősre. A formák és színek játékának köszönhetően inkább egy retró robogónak tekinthetjük, amit valamilyen okból a Honda palettáján a street, azaz utcai motorok csoportjába soroltak. A jellegzetes idomok megtévesztésig hasonlítanak a korábbiakéra, csakhogy a fényszóró full-LD-es, és persze itt van a Smart Key névre keresztelt intelligens kulcs (elég, ha a zsebünkben van, nincs hagyományos gyújtáskapcsoló). Mivel nincs ülés alatti rekesz, értelemszerűen a praktikum területén nem veheti fel a versenyt a más koncepció mentén tervezett robogókkal, inkább annak való, aki egy időutazáson szeretne részt venni.

A négyfokozatú, röpsúlyos sebességváltó igazi kuriózum a mai motorpiacon, nem véletlen, hogy elsőre megszokást igényel, főleg a hirtelen motorfékhatás miatt. Bár a léghűtéses, 125-ös blokk teljesítménye 10 lóerő, de gyorsforgalmi útra nem érdemes a Super Cubbal merészkedni. Nemcsak a 90 km/óra körüli végsebesség miatt, hanem a keskeny gumik okán is egyértelműen a város a közege. Azt viszont meg kell hagyni, hogy 109 kg-os menetkész tömegével elképesztően könnyen dönthető, és az egész motorról árad a gondos munka. Finom szerkezetnek érződik a Super Cub, a zajcsökkentés jegyében a váltókart is gumírozták, és optimalizálták a kuplungban található rugók erejét, hogy a kapcsolásokkor kisebbet rántson a szerkezet. Bár a kis Honda nem a száguldásról szól, a fékek finoman szólva sem acélosak, a hátsó dobfék által kifejtett lassulás szinte jelképes.

A Super Cub azonban olyat tud, amit más modellek aligha. Azt hittem, rosszul látok, amikor kiszámoltam, hogy 1,7 liter volt a tesztfogyasztás, vagyis a parányi, 3,7 literes tankkal is 200 kilométert tehetünk meg egy kis biztonsági ráhagyással. Persze a modell már inkább egy életérzésmotor, mintsem egy puritán közlekedési eszköz. 1 229 000 Ft-jával nem lesz olyan népszerű, mint az erősebb és praktikusabb PCX125-ös, aki viszont beleszeret a kis gépbe, azt nyilván nem fogja eltántorítani a 140 000 Ft-os ártöbblet.

Az idomok, az ülés kialakítása és a röpsúlyos váltó miatt is igazi unikum a Super Cub

Honda Super Cub C125
Lökettérfogat: 125 cm3
Hengerek/szelepek: 1/4
Max. teljesítmény: 7/10/7500
Max. nyomaték: 10 Nm 5000/perc
Sebességváltó: négyfokozatú
Tengelytáv: 1245 mm
Ülésmagasság: 780 mm
Üzemanyagtank: 3,7 l
Gumi elöl/hátul: 70/90 R17/80/90 R17
Menetkész tömeg: 109 kg
Alapár: 1 229 000 Ft