A cím nem sértés, hanem a helyzet leírása: az üléspozíció olyan, mintha reggelizőasztalnál ülnék, csak nem asztal és tányér van előttem, hanem a kormány a műszerfallal, és a trepni, amelyre a lábaimat felteszem, teljesen sík. Aztán megindul a szerkezet, és rögtön tiszteletet kelt a gyorsulásával. Ez háromötvenes? Nem, csak 330 köbcenti, akkor mitől megy ilyen jól? Attól, hogy az automata váltót nagyon eltalálták! Olyan összhangban van a motorral, hogy nagyjából 100-ig ha rátekerem a gázt, azonnal és lelkesen gyorsul, még két személlyel is jó a dinamikája. Városban szinte verhetetlen, úgy meg lehet vele indulni a zöldnél, és mindezt egyetlen henger 21 kW teljesítményével. Ez igen!

A kormányállás (na jó, ülés…) illetve a műszerfal és a kormányszervek. A kormány bal oldalán a szokásos kezelőszervek mellett az INFO A és az INFO B gombokkal lehet előhívni a kétféle napikilométer- és fogyasztás-kijelzést, valamint a HSTC ki- vagy bekapcsolt állapotának kijelzését. Ja, és lehet kérni markolatfűtést is! Matrica mutatja a gyorsítás közbeni zajszintet – tényleg csendes, legalábbis a környezet zajszintjében nem ő a meghatározó

De kezdjük az elején. Ez a robogó a nagy kerekeivel, az eltalált fényezésével (ilyen szép mattpiros metál még nem sok van), a gondos, minőségi részletmegoldásaival bizalomgerjesztő. Látszik rajta, hogy a városi használat követelményeit messzemenően figyelembe vették a tervezéskor. Ez vonatkozik a felhajtható ülés alatti rakodóhelyre, a kulcs nélküli indításra, az elektromos záras hátsó dobozra, a teljesen felegyenesedett üléspozícióra (lásd: hokedli), tehát jól mutatják ezek a részletek a javasolt felhasználási területet. Ne felejtsük el, hogy az SH350i a néhány éve piacon lévő SH300i modell továbbfejlesztett utódja, és már az is hasonló jó tulajdonságokkal kényeztette vásárlóit. Az új azonban még rátett az előnyeire, még jobb lett.

A kép kissé csalóka, mert az én sisakomra nem tudtam rácsukni az ülést, de egy robogós sisak mindenképpen befér. Ide viszont elfér még az én nagy sisakom is. A 35 literes Smart Top Box mindenképpen ajánlott, nagyon jó, hogy a Smart kulcs érzékelésekor gombnyomásra nyílik! Még egy praktikus részlet: a csomagakasztó. Persze nem a tele bevásárlószatyor számára, az mehet a dobozba, vagy az ülés alatti rekeszbe. A fagyit ne az ülés alá tegyétek, mert a motor melegétől szörp lesz belőle…

Sisakoknak az ülés alatti tároló vagy a felső doboz ad helyet. Ha már rakodóhelyről van szó, az első burkolatban is van, ide például a telefont be lehet tenni úgy, hogy közben töltést is kaphat (USB-C csatlakozóról, amelynek teljesítménye 15W). A Smart kulcsot nem kell elővenni, ha megközelítem a járművet, csak elfordítom a gyújtáskapcsolót, és vagy a mellette levő, SEAT feliratú kapcsolóval tudom nyitni az ülést, vagy ha tovább fordítom, feléled a járgány és indítható a motor. Diszkrét, világító kék gyűrű a kapcsoló körül jelzi, hogy érzékeli a kulcsot, és működőképes. A leállítás is történhet ennek az elfordításával, vagy a jobboldali kormányfogantyú (közismertebb nevén: gázmarkolat) melletti gyorsleállítóval. A jármű magára hagyása előtt ne felejtsük el benyomva elfordítani, ekkor a kormányzár kapcsolódik be; mindössze az érzékelő hatósugarában kell lenni a kulcsnak.

A műszerfalba nem nehéz belelátni a Honda „H” betűjét, ami több mezőre osztja a kijelzőket. Nappal egy kicsit tükröződik, de azért látható, még az akkufeszt is mutatja. Kétféle napikilométer-memória is van, és a bal felső sarokban a legfölöslegesebb kijelzés: a levegőhőmérséklet. Ezt érzi a motoros is eléggé közvetlenül, nem biztos, hogy kíváncsi rá (igen, fázom, de legalább ne mutasd még te is…) A pillanatnyi fogyasztást is jelzi, de az Amerikában megszokott formában: mérföld/liter, de mutatja km/liter formában is. Meg lehet szokni. Amit még tud a műszerfal: jelzi, ha olajcserét kell csinálni a motorban. Ezen kívül megjeleníti a HSTC – a nyomatékszabályozó – bekapcsolt állapotát. Hogy ez mire jó? Ha hiszitek, ha nem, olyan nyomatékos a motor, hogy például kemény elinduláskor a kerék kipörgését meg kell akadályozni. Persze főleg síkos úton, de szárazon is szükség lehet rá, ha a motoros túl durván bánik a gázmarkolattal. Na ez a HSTC.

És most lássuk a futóművet. Elöl masszív, 35 mm-es teleszkópvilla, szép öntött könnyűfém kerék és Nissin tárcsafék van, természetesen ABS-szel. Hátul két progresszív rugóelemet találunk, az előfeszítés a szerszámkészletben lévő kulccsal könnyen állítható. Az öntött könnyűfém kerék itt is aszimmetrikus, mint elöl, helyet ad a szerkezeteknek. Ezen az oldalon van az egyszer már dicsért automata erőátvitel, ebben a burkolatban. Felette a levegőszűrő. Még éppen látszik a dizájnos, behajtott utaslábtartó. A fék itt is ABS-szes tárcsa. 50 km/h feletti erős fékezésnél bekapcsolódik a vészvillogó, hogy jelezze az erős lassulást a hátul jövőnek, ami a mostanában szokásos minimális követési távolságoknál nagyon fontos lehet! De a rugózással nem voltam maradéktalanul elégedett. Értem én, hogy ez egy jó minőségű városi utakra szánt közlekedési eszköz, de azért a világ útjai nem mindig ilyenek. Nálunk sem. A lukas aszfalt és a rövid úthullámok (fekvőrendőr) időnként megoldhatatlan feladat elé állítják ezt a finom szerkezetet, és ezt keményen jelzi a rajta ülő motorosnak. A lengéscsillapítást inkább feszesre, mint kényelmesre állították be. A hirtelen kerékmozgásoknak keményen ellenáll ahelyett, hogy kirugózná a nagyobb útegyenetlenségeket. Ugyanakkor robogóhoz képest kanyarban nagyon stabilan viselkedik, egyáltalán nincs rajta bizonytalansági érzés, ami a felépítését tekintve nem is annyira egyértelmű. Itt arra gondolok, amit az elején már írtam, hogy ugyanis az eleje és a hátulja között csak egy viszonylag lapos trepni van. Gondolnánk, hogy adott esetben összecsukódik, mint egy svájci bicska. De nem, sőt a jármű csavarodás elleni szilárdsága ehhez képest meglepően jó.

A kulcs. Mint írtam már, maradhat a zsebben, és lehet használni a motort. Két érdekes plusz szolgáltatása van: a járműkereső funkció, amikor a megfelelő gomb megnyomására felvillannak az irányjelzők, a másik azonban érdekesebb. Ha elhagyjuk a járművet, ki lehet kapcsolni a kulcsot, ami így nem ad semmilyen életjelet, és ezért nem lehet trükkösen, a kulcsjelet ellopva elvinni a motort. De a kulcsot ne a mobiltelefon mellett tartsátok, a kulcs is rádióhullámokkal dolgozik, ezért a mobiltelefon befolyásolhatja a kulcs működését

Összefoglalva: ez a motor ideális a városokba, nagyon fürge, két rajta ülővel is jó a dinamikája, és bár a végsebessége 130 körül van, nem okoz gondot neki akár 100 fölötti utazótempó sem, azonban igazából a városban jó vele menni. A felsőtest és a fej ki van téve a szélnek védelem nélkül, amire ráerősít a teljesen felegyenesedett testtartás. A szélvédő rendelhető extra, de városban nem éreztem a hiányát.

Honda SH350i
Hossz x szélesség x magasság: 2160 x 742 x 1160 mm
Hasmagasság: 130 mm
Menetkész tömeg: 172 kg
A benzintartály 9,3 literes
Motor: egyhengeres, négyütemű, folyadékhűtésű
Lökettérfogat: 330 cm3
Max. teljesítmény: 21,5 kW (29 LE) 7500/perc-nél
Max. forgatónyomaték: 31,5 Nm 5250/perc-nél
Hármas hatású katalizátor, Euro5-nek megfelelő károsanyag-kibocsátás
Erőátvitel: CVT fokozat nélküli, áttétel: 2,42:1 – 0,80:1 között, végáttétel: 8,323:1
Fék
elöl 256 mm tárcsa kétdugattyús nyereggel, ABS
hátul 256 mm tárcsa egydugattyús nyereggel, ABS
Gumiabroncs
elöl: 110/70-16M/C 52S tömlő nélküli diagonál
hátul: 130/70R16M/C 61S tömlő nélküli radiál (nem sajtóhiba, tényleg!)

Gyári fogyasztási érték: 3,4 l/100 km
CO2-kibocsátás: 79 g/km
Tesztfogyasztás: 4,17 liter/100 km (nem kimondottan takarékos stílusban, városban)
A tesztút hossza: 210 km – köszönet érte a Honda Hungary-nak.

Ára: 1.949.000.- Ft (35 literes Smart Top Box-szal)

PappLaci
az öreg motoros
Képek: PappLaci és PappGeri, valamint Honda gyári fotó