Nem biztos, hogy a Harley-Davidson rajongók a szívükbe zárják majd a márka legújabb alkotását, az akkumulátoros-elektromos motorkerékpárt. Nem vibrál az erőforrás, sehol nem szivárog az olaj – mi lesz így az életérzésből?

A kulturált működésért cserébe rövid hatótávolságot kapnak majd a vásárlók – a hírek szerint 2016-ban indul majd a Livewire elnevezésű gép által megelőlegezett Harley-Davidson sorozatgyártása. Hogy addig is szokják az ügyfelek a gépet, első körben egy 30 márkakereskedést érintő túrára indul a prototípus az egyesült Államokat átszelő Route 66 mentén, ahol az érdeklődők megtekinthetik és ki is próbálhatják, ezt követően pedig Kanadában és Európában is hasonló körutat tesz.

És ez még nem minden, jövőre kerül majd a mozikba a The Avengers képregény-adaptáció mozifilm második része, amelyben szintén szerepet kap majd a Harley-Davidson Livewire. A technikai részletekről annyit tudunk, hogy az erőforrás teljesítménye 74 lóerő és 70 Nm, a 96 km/órás sebességet kevesebb, mint 4 másodperc alatt képes elérni, hatótávolsága pedig mindössze 85 km, a csúcssebessége 150 km/óra.

Nagyon úgy néz ki, azon áll vagy bukik majd a Livewire sorsa, az Egyesült Államokban megszokott 110 V-os hálózatról mennyi idő alatt lehet majd feltölteni a lítium-ion akkumulátort. Mert hiába néz ki jól a Harley-Davidson Livewire, ha azzal nem éri el a célját a kedves ügyfél.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!