A 70-es években zajlott az élet a Harley-Davidsonnál. Többek között ekkor települt át a termelés Milwaukee-ból a pennsylvaniai Yorkba, illetve Willie G. Davidson már javában azon dolgozott, hogy az akkori tulajdonos AMF-től átvegye az irányítást, hogy ismét „családi” vállalkozás legyen a gyártóból. Mindeközben pedig Willie G. beosztott designerként elkezdett dolgozni egy új motoron, az első, 1977-es Low Rideren, amely a Daytona Bike Weeken debütált. Nevéhez hűen az akkori H-D-kínálat legalacsonyabb üléssel rendelkező modellje volt a Low Rider, ám azért is gyorsan sok hívet szerzett, mert ez volt a H-D első factory custom modellje (gyárilag egy egész sor, a személyre szabhatóságot szolgáló alkatrészt kínáltak hozzá). Most pedig itt az új Low Rider, amely le se tagadhatná rokonságát az előddel. A két motort elnézve igazából az üléskialakítás és a váz adja a fő különbségeket, de az újdonság is felvonultatja azokat a fontos stíluselemeket, mint a polírozott üvegű első fényszóró, az osztott küllős alumíniumfelnik, a kettő ez egybe kipufogó, vagy a tankból kiemelkedő műszeregység.

A nagyméretű fordulatszámmérő a látómezőnkön kívül esik. Fotó: Hilbert Péter A nagyméretű fordulatszámmérő a látómezőnkön kívül esik. Fotó: Hilbert Péter

Ez az ülés aztán tényleg alacsony!

Azonban míg az első modellben 1200 cm3-es blokk munkálkodik, addig a Dyna családba tartozó újdonságban a márka manapság legszélesebb körben alkalmazott Twin Cam 103-as egységét találjuk. Az 1690 cm3-es, léghűtéses, tolórudas V2-esnek a szokásostól eltérően ezúttal megadta a teljesítményadatát a Harley, ám a 75 lóerőnél sokkal fontosabb a 126 Nm-es nyomaték. Ahhoz képest, hogy egy klasszikus külsejű cruiserről beszélünk, a piros lámpától gyorsulva komoly meglepetéseket tudunk okozni. Egészen jól veszi a gázt, és a nagy tempóról is tisztességesen gyorsít, annak ellenére, hogy a hatgangos váltó kiosztása eléggé hosszú – 90 alatt nem érdemes kapcsolni az utolsó fokozatot. Persze, ha alacsony fordulaton tartjuk, heves rángatással tiltakozik, de alapvetően egészen sima a járása. Abban sem hasonlít a korábbi Harleykhoz az új Low Rider, hogy hangja meglehetősen visszafogott. A márka hívői okkal sírhatják vissza a régebbi modellek rekedtes hangját, mert a környezetvédelmi normáknak áldozatául esett a jellegzetes orgánum.

Szerencsére ezt leszámítva minden területen nagyon is kézzel fogható a Harley erőfeszítése, hogy egy jó csomagot akartak porondra állítani. A 680 mm-es ülésmagasságból adódóan nagyon alacsonyan ülünk, de hogy testalkattól függetlenül is kényelmesen elhelyezkedhessünk, az ülést 4 cm-rel előrébb tolhatjuk, illetve a kormány is állítható néhány csavar lazításával. Ennek ellenére inkább rövidebb utakon kényelmes a Low Rider, ha pedig utassal megyünk, nem valószínű, hogy a társ egyhuzamban kibírja a Budapest–Balaton távolságot. Egészen keskeny a hátsó ülés, ehhez képest a korabeli Low Rider valóságos fotellel örvendeztette meg utasát.

Igényes az ülésborítás, de az utasra spártai körülmények várnak Igényes az ülésborítás, de az utasra spártai körülmények várnak

Természetesen szélvédelemről nem beszélhetünk, ami országúti tempónál még nem jelent problémát, de már a rövidebb autópályaszakaszok is megerőltetők, mert vitorlaként feszülünk meg, hiszen a lábaink kissé előreállnak. Ráadásul az üléspozíció olyan, hogy combbal nem tudunk rendesen rászorítani a tankra, vagyis a nagy ívű kanyarokat leszámítva kissé „birkózós” a modell terelgetése. Egyébként a futómű kellemes meglepetést okozott, a Low Rider ugyanis aránylag jól nyeli el az úthibákat, megkockáztatom, hogy a legjobban rugózó Harleyk közé tartozik.

A technika fejlődése nem állhat meg

Bár alapvetően a cruiserek fékrendszere sokszor okot ad a kritikára, ezúttal kihúzta a méregfogat a Harley, ugyanis a Low Rider a Fat Bob után a Dyna család második tagja, melyet kéttárcsás első fékkel látnak el. A 300 mm-es diszkeket szorító kétdugattyús rendszer könnyedén kordában tartja a szárazon is közel hárommázsás testet, arról nem is beszélve, hogy blokkolásgátlóval is rendelkezik az újdonság. A technikai fejlődés számomra két leginkább értékelt hozadéka azonban a kulcs nélküli indítás és az automatikusan visszatérő irányjelzők. Ha egy bizonyos szögnél jobban felegyenesedik a motor, magától kikapcsolja az indexet, ami azért óriási segítség, mert a márka sajnos még mindig ragaszkodik a markolatok végén elhelyezett indexkapcsolókhoz, ami szerintem egyáltalán nem áll kézre (például körforgalomból kifelé menet, miközben húzzuk a gázt, eléggé problémás jobbra jelezni).

Ezekért a részletekért világszerte rajonganak. A kidolgozás jeles Ezekért a részletekért világszerte rajonganak. A kidolgozás jeles

Ami az anyagiakat illeti, a Low Riderrel sem a vonzó vételár miatt fog új kuncsaftokat szerezni a Harley. A 12 930 eurós nettó ár (kb. 3,9 millió Ft) azonban a Dyna családon belül jó helyzetbe hozza, hiszen a Street Bob kivételével az összes féltestvére drágább, arról nem is beszélve, hogy a legendás név sok márkafanatikusra erős hatást gyakorolhat.

Jobb, ha megszokjuk, hogy már a Harleyk V2-esei sem hangosak. Hiába, a normáknak muszáj megfelelni... Jobb, ha megszokjuk, hogy már a Harleyk V2-esei sem hangosak. Hiába, a normáknak muszáj megfelelni…

TETSZETT
– gazdag műszerezettség
– részletgazdagság
– nyomatékos blokk

NEM TETSZETT
– nagy tömeg
– irányjelzők elhelyezése
– utas üléskényelme

ÖSSZEGZÉS
Az eredeti koncepciót viszi tovább az új Low Rider, amely igazi életstílusmotor. A modell – felépítéséből adódóan – inkább rövidebb kiruccanásokra való, erre rímel a minimálkomfortos hátsó ülés is.

Harley-Davidson Low Rider
Lökettérfogat: 1690 cm3
Hengerek/szelepek: V2/4
Max. teljesítmény: 56 kW (75 LE) 5010/perc
Max. forgatónyomaték: 126 Nm 3500/perc

Sebességváltó: hatfokozatú
Hossz./szél./mag.: 2345/905/1185 mm
Tengelytáv: 1630 mm
Ülésmagasság: 680 mm
Üzemanyagtank: 17,8 l
Fék elöl/hátul: 2×300/292 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 100/90 R19/160/70 R17
Száraz tömeg: 292 kg
Tesztfogyasztás: 5,6 l/100 km
Alapár: 12 930 euró (ÁFA és regadó nélkül)

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!