Egy-két év csend után ismét motorosok borzolják a közlekedők idegeit a mecseki szerpentinen Mánfa és Árpádtető között. Több olvasónk is jelezte, hogy rendszeresen versenyeznek (egymással, az idővel) egy adott szakaszon. A két motoros záróvonalon, kanyarban előz, jócskán átlépve a megengedett sebességet. A családosokat azért zavarja, mert a gyerekek megijednek a hirtelen felzúgó motorhangtól, míg a sofőrök inkább a saját és a motorosok testi épségét féltik.

– Minden motorosnak meg kellene néznie egy-két baleset felvételét. Utána egészen másként vezetnének. Hiszen a kezdő motoros sokszor nem is tudja, mi minden történhet meg vele, főleg, ha eszetlenül megy – hangsúlyozza Takács Zsolt. A Dél-Dunántúli Motoros Egyesület alelnöke a Dunántúli Napló kérdésére elmondta, nem tudják, kik lehetnek az említett motorosok, ám ők elhatárolódnak az ilyen mutatványoktól. A pécsi és Pécs környéki motorosok csoportjának egyre több tagja van, és a többségük vezetéstechnikai és baleset-megelőzési programokon vesz részt, hiszen mindannyian szeretnének épségben hazaérni. Ő maga is így van ezzel.

– Kezdő motorosként volt egy balesetem. Azóta egészen másként vezetek, jóval óvatosabban. Aki szeret motorozni, az motorozni akar holnap is, nem pedig meghalni – hangsúlyozta az alelnök.

Persze, azért vannak szélsőségek, derül ki Takács Zsolt szavaiból. A tapasztalt, rutinos motorosok és a kezdők néha művelnek olyanokat, amik egy külső szemlélőnek ijesztőnek tűnnek (például előzés rövid szakaszon) – előbbieket a gyakorlat, utóbbiakat a hév, a lendület viszi. A régi motorosok viszont nem mennek bele olyan helyzetekbe, ami felesleges kockázatokat rejt. Ők ugyanis már tudják, hogy a közlekedés többi résztvevőjével is számolni kell, akiknek a reakcióját nem tudhatják előre. És ha egy autós meg egy motoros ütközik, abból utóbbi jön ki rosszabbul.

A Mecsek népszerű a megyén túl is

A motorosok között igen népszerű a Pécs és Mánfa, a Pécs–Orfű, az Orfű–Magyarhertelend, a Szigetvár–Szentlászló vonal, valamint a 6-os főút Baranyán átvezető szakasza is. A mecseki szerpentinek (a jó útminőség, a kanyarok és a szép környék miatt) sokakat vonzanak, nemcsak a megyéből, így még az sem zárható ki, hogy a „versenyzők” nem is helybéliek. De mivel ma már akár 600 ezer forintért is lehet sportmotort venni, a motorosok száma gyorsan nő. (A statisztikák szerint több mint 150 ezer motor fut az ország útjain.)

Szerencsére, a balesetek számán ez nem látszik, ami részben annak is köszönhető, hogy sokat javult az autósok és motorosok kapcsolata az elmúlt években. Takács Zsolt szerint tavasszal a legnagyobb a kockázat, amikor előkerülnek a motorok, ősszel pedig a legkisebb, hiszen akkor már az autósok is megszokták a kétkerekűeket.

Egy halálos, több súlyos baleset

Az elfogadott uniós álláspont szerint egy motorkerékpáros, illetve segédmotoros halálozási kockázata átlagosan 18-szor nagyobb, mint egy személygépkocsi-vezetőé. (Igaz, a halálozási kockázat mértéke országonként eltérhet, függően például az úthálózat állapotától.) Ennek oka, hogy őket a gépkocsikban jellemző passzív biztonsági megoldások nem védik. A védőruha, bukósisak csak bizonyos típusú balesetek esetén segíthet. Természetesen a biztonságos közlekedéshez a szabályok betartásán túl gyakorlatra és higgadtságra is szükség van. Talán éppen emiatt a korlátlan A kategória (vagyis a nagymotor) jogosítvány megszerzésének korhatárát 21-ről 24-re változtatták. A police.hu baleseti térképe szerint az elmúlt 365 napban 28 súlyos sérüléssel járó és egy halálos motoros baleset történt Baranyában. (Utóbbi Szemely közelében, 2015. június 26-án.)

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!