Bár az egyes motorkerékpárok között óriási különbségek vannak a felépítésükből, tömegükből, illetve a futómű- és vázgeometriából adódóan, ha nagyon leegyszerűsítjük a dolgot, mindegyik kétkerekűt ugyanúgy kell vezetni. A kanadai Can-Am háromkerekűjének nyergében azonban semmit sem érünk a testsúlyáthelyezéssel, itt ugyanis, akárcsak egy autónál, kizárólag a kormány elfordításával kanyarodunk. Így a beidegződések elleni küzdelemmel telnek az első méterek, meg azzal, hogy megszokjuk a gigászi külméreteket.

A műszerfal informatív, de napsütésben nehéz a leolvasása. Fotó: Hilbert Péter A műszerfal informatív, de napsütésben nehéz a leolvasása. Fotó: Hilbert Péter

A Can-Am városhatáron kívül érzi magát otthon

Az importőr szerint elsősorban azok vásárolják a háromkerekű Can-Am-et, akiknek egy hagyományos túramotor már nem eléggé komfortos, vagy túl nagy fizikai igénybevételt jelent a terelgetése. Igen, a tulajok között sokan vannak, akik Harley Electra Glide-ról vagy Honda Gold Wingről ültek át a Spyderre, sőt mivel nem kell tartani attól, hogy eldőlünk vele, a hölgyek körében is népszerű (minden ötödik Spyder-tulaj hölgy). Az ülés a sportos küllemű RS kivitelen is roppant kényelmes, az ST és RT változatokra azonban már a guruló fotel kifejezés illik a legjobban. A vezetői pozíció természetes, a kormány kialakítása pedig olyan, hogy nem jut sok terhelés a csuklónkra. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a Spyder frontrészében egy 40 literes csomagtartót alakítottak ki, illetve hogy az utasülés is remekül formázott, akkor nyilvánvalóvá válik, hosszú utakra született a modell. Ha szűk helyen kell manőverezni, akkor már más a helyzet.

A hátrameneti fokozat a kormányról kapcsolható. 44 literes a frontrészben elhelyezett csomagtartó A hátrameneti fokozat a kormányról kapcsolható. 44 literes a frontrészben elhelyezett csomagtartó

A Spyderrel  értelemszerűen nem lehet kis helyen megfordulni, s bár van hátrameneti fokozat (enélkül képtelenség lenne használni ezt a motort), városi forgalomban nem lesz benne sok örömünk. A háromkerekű 2,7 méter hosszú és 1,5 méter széles, vagyis teljesen át kell állítani az agyunkat: ha tömött kocsisorok közé érünk, nyilvánvalóan esélytelen előremenni. Amennyiben kanyargós útra tévedünk, akkor nagyon kell arra vigyázni, hogy ne essünk be túl nagy tempóval a fordulókba, mert a jelentős alulkormányzottsági hajlam megtréfálhatja a vezetőt. Ha ráérzünk a dolog ízére, akkor egészen jó móka terelgetni a Spydert, de hogy őszinte legyek, egy hagyományos túramotor biztosan nagyobb élvezetet nyújt egy hegyi úton. Ugyanakkor a kátyúk nem hozzák ki a sodrából a modellt, vagyis a Can-Am esetében egy komolyabb úthibára való ráhajtást is meg lehet úszni következmények nélkül.

Jó dolga van az utasnak is Jó dolga van az utasnak is

990 cm3-es, V2-es erőforrás mozgatja a Spydert

A Can-Am nagyon magas biztonsági színvonallal büszkélkedhet, hiszen amellett, hogy igen hatásos, blokkolásgátlós fékrendszerrel látták el (Brembo), kipörgésgátló és menetstabilizátor is helyet kapott benne. Utóbbi kapcsán fekete humorral jegyezte meg a márka illetékese, hogy ha nem lenne a menetstabilizátor a modellben, akkor nem lennének visszatérő vásárlók sem – enélkül ugyanis pokoli nehéz lenne kordában tartani nagy tempónál a szárazon 362 kilós testet. Azt a menetpróbán is lehetett érezni, hogy a Can-Am őrangyalai maximálisan a biztonságra vannak hangolva, hiszen gyorsan „beleszólnak” a játékba. Persze ez nem baj, ugyanis 106 lóerővel gazdálkodhat a sofőr. A Rotaxtól származó 990 cm3-es, 60 fokos hengerszögű V2-est egyetlen motorrajongónak sem kell bemutatni, ugyanis nagyobb teljesítménnyel ez az egység hajtotta az Aprilia egykori csúcsgépét, az RSV Mille sportmotort. Ennek megfelelően remekül veszi a gázt az erőforrás, ám az tetszett benne igazán, hogy nyomatékos karaktere ellenére szereti a pörgetést is. Az erőtartalékkal biztosan nem lesz probléma, olyannyira nem, hogy a szokatlan vezetési élmény miatt először tapasztalatot kell szerezni ahhoz, hogy biztonságosan kiaknázhassuk a teljesítményt. A 108 Nm-es nyomatékot ötfokozatú manuális vagy ötgangos félautomata szerkezet (nem kell kuplungolni) juttatja el kevlár erősítésű szíjon át a hátsó kerekekhez.

Bonyolult futómű, remek úthibaelnyelő képesség. Kevlárerősítésű a hajtásért felelős szíj Bonyolult futómű, remek úthibaelnyelő képesség. Kevlárerősítésű a hajtásért felelős szíj

A Can-Am Spyder RS 5,36 millió forinttól vihető haza, ami első blikkre nyilván sok, hiszen mégiscsak egy játékszerről beszélünk, ami hétköznapi közlekedés során (pl. város) komoly kompromisszumot követel. Akkor viszont már nem is olyan vészes, ha az új túramotorokhoz viszonyítjuk, ráadásul kényelme és ereje is meggyőző. Az igazi kérdés tehát az, hogy a háromkerekű felépítésmóddal együtt járó előnyöket és hátrányokat hogyan súlyozzuk.

Innen látszik, hogy milyen széles (1,5 m) a Spyder Innen látszik, hogy milyen széles (1,5 m) a Spyder

Can-Am Spyder RS
Lökettérfogat: 990 cm3
Hengerek/szelepek: V2/8
Max. teljesítmény: 78 kW (106 LE) 7500/perc
Max. nyomaték: 108 Nm 5000/perc

Sebességváltó: ötfokozatú
Tengelytáv: 1714 mm
Ülésmagasság: 737 mm
Üzemanyagtank: 25 l
Fék elöl/hátul: 2 x 270/270 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 165/55 R15/225/50 R15
Száraz tömeg: 362 kg
Alapár: 5 360 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!