A BMW és az indiai TVS cég még 2013-ban kötött együttműködési megállapodást, amelynek értelmében a németek új, kis lökettárfogatú gépeket fejlesztenek, amelyet az indiaiak gyártanak, és piactól függ majd, milyen márkanéven kínálják majd a készterméket.

A novemberi EICMA kiállításon várható majd a szériaváltozat bemutatása, addig is a brazíliai Sao Paolo-ban megrendezésre kerülő Duas Rodas motorkerékpár-kiállításon bemutatták a G310 Stunt elnevezésű tanulmányt, amelynek a sajtófotóin Chris Pfeiffer négyszeres stuntrider-világbajnok mutatványait láthatjuk.

Az egyhengeres motornál a megszokotthoz képest megfordították a hengerfejet, így hátrafelé van a kipufogó és előrefelé a szívóoldal. Egy kaszkadőr-motorkerékpárnál sokat számít, hogy középen van a súlypont, ráadásul több tere van a lábaknak a mozgásra. Hosszúak a rugóutak, rövid a tengelytávolság, ami a mutatványoknál jól jön, és ez elmondható a rögzíthető gázkarról, az egy alumíniumtömbből kimart hátsó támaszra – szóval még várhatóan változások a szériamodellnél.

Mivel a különböző mutatványokhoz nincs igazán szükség információkra, műszeregységet se készítettek a gépnek. Cserébe van néhány extra lábtartó és egy piros színű, boruláskor a technikát védő keret is. A BMW G310 Stunt alapszíne a BMW Motorrad által használt fehér árnyalat, amelyet a brazil zászlón látható színekkel dobtak fel.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások