Nyilvánvalóan az on-off öszvérmotorok felé nyitnak a gyártók, mégis sokunknak hiányozhatnak a kínálatból azok a klasszikus naked bike-ok, amelyek egy bő évtizeddel ezelőtt a japán gyártók palettájának fontos elemei voltak. Nincs már Honda CB1300-as, Yamaha XJR1300-as, de a kisebb Honda Hornet 900-as is már a múlté. Így volt ez a Suzuki SV-sorozatával is (650-es, 1000-es), amely nagyon sikeres volt, mégis hét évet kellett arra várni, hogy a meglehetősen nőies vonású SFV650-es Gladius után ismét egy férfias, formailag egyszerű, V2-es csupasszal jelentkezzen a márka.

Informatív és könnyen leolvasható a műszerfal, amely mutatja az aktuális fokozatot. Fotó: Hilbert Péter

A Suzuki látszólag csak leporolta a korábbi modellt, de sok a változás, főleg technikai oldalon. A 645 cm3-es blokk gyantabevonatos dugattyúpalástot kapott a súrlódás minimalizálására, valamint egy speciális, L alakú dugattyúgyűrűt is bevetettek a jobb zárás érdekében és az átfúvás csökkentésére. A 75 lóerős V2-esről csak jót lehet mondani, hiszen fülbemászó a hangja (sokkal nagyobb motorokat idéz), kellően nyomatékos, és szinte követeli, hogy pörgessük. Aki azt gondolja, hogy a 650-es V2-es lusta, próbálja ki, kellemes meglepetésben lesz része! Aztán itt vannak azok a fejlesztések, amik könnyebbé teszik a vezető dolgát. Már nem kell kuplungolni a motor életre keltéséhez, illetve kicsit megemelkedik az alapjárat, hogy egyszerűbbek legyenek az indulásnál az első méterek – nem kell a kuplunggal játszani. A modell dönthetősége és fordulékonysága példás, a futómű viszont túl kemény, nincs meg benne az a tartalék, ami a hazai úthálózat minősége miatt nálunk indokolt lenne. A viszonylag aktív üléspozíció ingázáshoz vagy egy hétvégi guruláshoz tökéletes, ám hosszabb távon már kompromisszumot követel – nekem például kényelmesebb lett volna, ha az ülés nem lejt ennyire a tank felé. Azonban mint csomag, nagyon is összeszedett az SV650-es. Ugyan nem az a motor, amelynek a legapróbb részletéről is a gondosság árulkodik, korrekt és élvezetes gépről van szó. 2,2 millió Ft-os ára egészen vonzó, már csak azért is, mert ebben az osztályban a Honda, a Kawasaki és a Yamaha is sorkettes modellekkel van jelen.

Az elöl 290 mm-es dupla féktárcsával jól lassít a Suzuki, az ABS alapáron jár. Nem csak a kipufogódob tömzsi, az egész motor kompakt

Tetszett
• motorkarakterisztika
• jellegzetes, V2-es hang
• klasszikus formavilág
• ár-érték arány

Nem tetszett
• keskeny kormány
• túl kemény futómű (a villa nem állítható)

Összegzés
Egy ideális világban az SV650-es lenne a tökéletes „népmotor”. Nem hat különösebben értékesnek, de ettől még lelkesítő és élvezetes gép, vonzó árcédulával.

Suzuki SV650
Lökettérfogat: 645 cm3
Hengerek/szelepek: V2/8
Max. teljesítmény: 56 kW (75 LE) 8500/perc
Max. nyomaték: 64 Nm 8100/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Hossz./szél./mag.: 2130/760/1090 mm
Tengelytáv: 1445 mm
Ülésmagasság: 785 mm
Üzemanyagtank: 13,8 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/120/60 R17
Menetkész tömeg: 197 kg
Tesztfogyasztás: 5,1 l/100 km
Alapár: 2 199 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!