Azt hiszem, nagyon is logikus lépés volt a Kawasaki részéről, hogy új, közepes méretű csupasz motorját is besorolta a Z-családba, ahol a jövevény a 300-as felett, de a 900-as és 1000-es nagyágyúk alatt helyezkedik el. Ez azt is jelenti, hogy megszűnt a hosszú múltra visszatekintő ER-sorozat, illetve hogy a 650-es modell idomos változata Ninja 650-es néven fut.

Egyedi a műszeregység, de áttekinthetőségben nem a legjobb. Fotó: Hilbert Péter

A Z650-est megismerve teljesen egyértelmű, hogy a Kawasaki formailag nem vállalt nagy kockázatot az új modellel. Hiába, nem csak az ER-sorozat, hanem a Versysek kapcsán is sokszor érte a márkát az a kritika, hogy túlságosan megosztó bizonyos típusok külseje – a Z650-es tehát nem ide sorolható. Igazából úgy látványos, hogy a faridomon kívül semmilyen nagyon jellegzetes elemet nem vonultat fel, hozza azt, amit megszoktunk az utóbbi években a japán gyártók hasonszőrű modelljeitől. A nagytesókra hajaz, de nem az a típus, amely messziről felismerhető, s még véletlenül sem sorolható a diszkontárú csupaszok közé. Vízszintesen beépített hátsó rugóstagja kifejezetten igényes műszaki megoldás, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy a fényezéstől elkezdve a legapróbb részletekig minden minőségi benyomást kelt.

Jól lassít az első fék, az adagolhatóság lehetne finomabb

S hogy milyen vele menni? Először is, a 650 cm3-es lökettérfogat a sorkettes felépítéssel nem feltétlenül az a kombináció, amitől elkezd hevesebben verni a szívünk, de pont ezért szolgál nagy meglepetéssel! Dögös hangja van, és vaskos középtartománybeli nyomaték jellemzi a blokkot, amely érzésre többet tud, mint amit a 68 lóerős teljesítményadat sejtet. Tehát erő van benne, jól szól és tökéletesen kiegyensúlyozott a motor, ha van némi hiányérzetünk, az amiatt lehet, hogy nem pörög sokat, kicsivel 8000-es főtengelyfordulat felett szalad bele a leszabályzásba. Érdekes, hogy a Kawasaki valamiért nagyon ragaszkodik az Eco-kijelzőhöz: bizonyos gáztartomány és fordulat együttállása esetén egy kis lámpa világít a műszerfalon, amely mutatja, most éppen gazdaságos üzemmódban vagyunk. A takarékosságra amúgy sem lehet panaszunk, városban picivel 5,0 liter felett fogyaszt, de laza országúti motorozásnál 4,0-4,5 literrel is el lehet vele járni anélkül, hogy nagyon óvatosan bánnánk a gázkarral. A futómű a szegmens átlagához képest feszes, de pont ettől lesz olyan közvetlen az egész, a fékek viszont bármennyire is hatásosak, szokni kell a nyomáspontot.

A vezetőnek jó dolga van, az utasülés inkább rövidebb távokra való

A Z650-es egész felépítése és ülésmagassága (790 mm) inkább a közepes vagy kisebb termetű motorosoknak kedvez, a hórihorgasoknak jócskán maguk alá kell húzni a lábukat. Ettől függetlenül megvan a vezetőben az az érzés, hogy eggyé válik a motorral, a tank kialakítása olyan, hogy nagyon jól rá lehet szorítani combbal, és a kormány sincs alacsonyan. Aki a Z650-essel szemez, annak tisztában kell lennie azzal, ami a legtöbb új naked bike sajátosságának mondható, vagyis hogy az utasülés egyszerűen kicsi, ráadásul kapaszkodni csak a vezetőben vagy egy kis pántban tud a mögöttünk lévő.
Ha körbenézünk a piacon, jól látszik, hogy a 650-es modellek köre kicsit beszűkült. A Hondánál a CB650F négyhengeres motorjával már túlmutat a Z650-esen, illetve itt van még a Suzuki SV650-es, amely V2-es blokkjával és klasszikus köntösével más stílust képvisel, mint a Kawasaki. A Z650-es 2 190 000 Ft-os ára mindenesetre gondoskodik arról, hogy az anyagiak ne ijesszék el a vásárlójelölteket.

A futómű hangolásán is érződik, a jó minőségű utakat szereti a Kawasaki

Tetszett
• a blokk karaktere
• manőverezhetőség
• kényelmes ülés
• csúszókuplung

Nem tetszett
• műszerfal kialakítása
• rezonáló tükör

Összegzés
Korrekt és élvezetes motor a Z650-es, a sorkettes blokk sokkal több potenciált tartogat, mint amit sejtenénk. A közízlésnek jobban megfelelő külső ugyan nem teszi egyedivé, de pont ettől lehet szélesebb kör számára érdekes.

Kawasaki Z650
Lökettérfogat: 649 cm3
Hengerek/szelepek: S2/8
Max. teljesítmény: 50 kW (68 LE) 8000/perc
Max. nyomaték: 65,7 Nm 6500/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Hossz./szél./mag.: 2055/755/1080 mm
Tengelytáv: 1410 mm
Ülésmagasság: 790 mm
Üzemanyagtank: 15 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/160/60 R17
Menetkész tömeg: 187 kg
Tesztfogyasztás: 5,2 l/100 km
Alapár: 2 190 000 Ft