Az az érzésem, mintha a Kawasakinál nem tudnák elviselni, hogy ne az övék legyen a legerősebb sorozatgyártású motorkerékpár. Így volt ez a legendás ZX-12-es, majd a ZZR1400-as esetében is – utóbbi 2006-ban 190 lóerős teljesítményével sokkolta az ellenfeleket. Aztán teltekmúltak az évek és több sportmotor is megütötte ezt a szintet, ezért a Kawasaki egy alapos modellfrissítésre küldte a kigyúrt sport-túragépet. Az eredmény a ZZR második kiadásánál 200 lóerő – ezzel három lóerővel többet tud, mint a nagy vetélytárs Suzuki Hayabusa.

A műszerfal informatív és igényes, az LCD-kijelzőn a fedélzeti számítógép adatai tűnnek fel A műszerfal informatív és igényes, az LCD-kijelzőn a fedélzeti számítógép adatai tűnnek fel

Hivatalos gyorsulási adatot ugyan nem tettek közzé, de egyes mérések szerint álló helyzetből 5 másodperc alatt 150 km/órára „ugorhatunk”, a száguldás pedig egészen 298 km/óráig tarthat, ekkor lép közbe a leszabályozás. Szóval a ZZR1400-as őrülten gyors, ám amikor szinte minden bokor mögött traffipax rejtőzik, lehetetlen kihasználni ekkora teljesítményt – a balesetveszélyről nem is beszélve. Ha kicsit a kulisszák mögé tekintünk, én inkább egy technikai értelemben vett remekművet látok a modellben, mintsem egy jól használható paripát: a korábbi típushoz képest megannyi dolgot változtattak a gyorsaság érdekében.

Optimalizált aerodinamika, tömegcsökkentő megoldások, hosszabb lengokar (jobb egyenesfutás) és módosított ülés. Mindemellett 1441 cm3-re növelték a lökettérfogatot, illetve a hajtókartól kezdve a dugattyúszoknyán át a nagyobb bypass nyílásig mindent optimalizáltak. A legnagyobb fejtörést természetesen az okozta, hogy a 200 lóerős teljesítményt útra vigyék, ezért a KTRC névre keresztelt, háromállású kipörgésgátló alapból jár a modellhez, sőt a Power Mode kapcsolóval 75%-ra is levehetjük a teljesítményt.

Őszintén szólva a kipörgésgátlónak van munkája rendesen, ha az első két fokozatban „durválkodunk” a gázkarral, de a rendszer ügyesen megfogja a táncba lendülő fart. Én személy szerint nem ajánlom kikapcsolni, mert elforgó kerék nélkül is pokoli élmény a gyorsulás. Nem tűrik a nyomdafestéket azok a számok, melyeket egy-egy előzésnél mutat a sebességmérő…

Aprólékos munka: könnyített felnik (-1,39 kg), hosszabb lengőkar és megerősített váz Aprólékos munka: könnyített felnik (-1,39 kg), hosszabb lengőkar és megerősített váz

A hátsó lánckeréknek 41 helyett már 42 foga van, így fordulatszámtól függetlenül úgy megy a nagy Kawasaki, mintha térugrást hajtana végre, eközben pedig olyan magabiztossággal tartja a kijelölt utat, mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne. A keserű igazság azonban az, hogy ez a motor a sebességkorlátozás nélküli német autópályákon van elemében. Ahogy lekanyarodunk a mellékutakra, egyből észreveszi az ember, hogy az 1480 mm-es tengelytáv és a 268 kg-os tömeg kicsit túlzás a kacskaringózáshoz, a csukló pedig már sajog az autópályás kilométerektől.

Közel ötmilliót kell leszurkolni érte

A koncepció tehát teljesen világos: mindent a magas sebességnél mutatott stabilitásnak vetettek alá: bár a monocoque váz alapvető geometriája nem változott, a kormánynyak és a lengővilla körül megerősítették azt, a teleszkópszár és a lengővilla pedig keményebb rugókat kapott. Meg is érzi a döccenoket a nagy Kawa, ezért túramotorként való használati értéke erősen megkérdőjelezhető. A vezetői pozíció is inkább sportmotoros, aki nincs hozzászokva ehhez a testtartáshoz, nem fogja díjazni a ZZR-t. Akkor mégis kinek jó az új Kawasaki? Akinek jólesik a tudat, hogy egy igényes, jól összerakott, igéző külsejű motorja van, amely állva hagyja a legtöbb ezres sportmotort, nem érdekli különösebben a komfort és nem szerelmes a szerpentinen való motorozásba. Vagyis eléggé szűk a mezsgye, már csak a 4 890 000 forintos ár miatt is…

Alul is nyomatékos a blokk, de 7000-es fordulattól szabályosan elszabadul a pokol! Alul is nyomatékos a blokk, de 7000-es fordulattól szabályosan elszabadul a pokol!

TETSZETT
– agresszív megjelenés
– műszaki fejlettség
– hihetetlen erő

NEM TETSZETT
– üléspozíció
– magas fogyasztás

ÖSSZEGZÉS
Műszaki szempontból igazi gyöngyszem a ZZR1400-as, de a gyakorlatban kissé sántít a 200 lovas sport-túra motor koncepciója: sportmotornak túl nagy, túramotornak pedig nem elég komfortos. De kétségtelen, hogy a sebesség- és lóerőhajszában nyerésre áll.

Kawasaki ZZR1400
Lökettérfogat: 1441 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 147 kW (200 LE) 10 000/perc
Max. nyomaték: 162 Nm 7500/perc

Sebességváltó: hatfokozatú
Hossz./szél./mag.: 2170/770/1170 mm
Tengelytáv: 1480 mm
Ülésmagasság: 800 mm
Üzemanyagtank: 20 l
Fék elöl/hátul: 2×310/250 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/190/50 R17
Menetkész tömeg: 268 kg
Tesztfogyasztás: 7,1 l/100 km
Alapár: 4 890 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!