Fotó: Feleki Marietta / kemma.hu

A Lehotay Kft. udvarán gyülekeztek a motorosok az V. Motorosok is Lehetnek Angyalok jótékonysági felvonulásra. A felvonuláson az a kétkerekűs vehetett részt, aki hozzájárult a jótékonysági akcióhoz. Cserébe nem indulta üres motorral: zászlót, matricát, pólót, vagy bögrét kaptak, bizonyítékként: a motorosok bizony nem huligánok. A nevezésből befolyt bevételt az esztergomi Vaszary kolos Kórháznak adományozzák a szervezők.

A gyülekezőn baráti, szinte családi hangulat uralkodott, sokan köszöntötték egymást régi ismerősként. Igazi motormustrába csöppentünk, hiszen a méret és forma széles skálája állt sorba. Zümmögő crossmotorok, zúgó, repesztő gyorsulásik, brummogó chopperek, de helyet kapott egy ’70-es évekbeli Simson 511-es robogó is.

Előzetesen, de még a felvonulás előtti pillanatokban is sokan járultak hozzá a jótékonysági eseményhez. Lehotay Katától, az esemény szervezőjétől azt is megtudtuk, hogy a menet indulása után is érkeztek felajánlások.

hdr

Délben aztán felzúgott a több mint ötszáz motor, hogy A Kemma.hu élőben jelentkezett az egyik motorról, így mi is végigmentünk az útvonalon. Segítségünkre volt Czimbal András, aki – szó szerint – régi motoros, hiszen 2005 óta üli meg nagy motorját. A motorkígyó nekivágott Dorog, Tokodaltáró, Tokod és Tát érintésével az esztergomi kórháznak, majd végcélként a Bazilikának. Útjukat integetők sora szegélyezte. Az útvonalat derekasan biztosították a rend motoros őrei és polgárőrei.

"Illa berek, nádak, erek,a motorosok jó emberek." Elindult Dorogról az V. Motorosok is Lehetnek Angyalok felvonulás az esztergomi Vaszary Kolos Kórház javárahttps://www.kemma.hu/kozelet/helyi-kozelet/esoben-vonult-tobb-mint-otszaz-motoros-angyal-1612628/

Közzétette: Kemma.hu – 2019. június 22., szombat

A 10-es úton elérték a motorosok Tokodaltárót, ahol kissé lassult a menet, majd elkanyarodott Tokod irányába. Sok jó motoros kis helyen is elfér, mondhatnánk, hiszen a szűk helyen is rendezett sorokban vonultak át a motorosok a falun. Tokodról kiérve kissé gyorsult a tempó ismét, Tát irányába. A kanyargós 1119-es utat élvezte a társaság, lehetett egy kicsit húzatni. Persze csak óvatosan, hiszen erre az útra tavaly figyelmeztető táblákat is tettek a motorosok és a rendőrök – a motorosoknak.

Táton a Halász Csárda felé fordult a társaság, majd onnan a 117-es – táti elkerülő – úton végig Esztergom felé vette az irányt a motoros csapat. Bár a felhők ekkor már gyülekeztek a fejünk felett, senki sem fordult vissza. A 117-esről letértünk a Táti útra, és szépen csordogáltunk a Kerektemplom mellett Esztergomba.

Az eső eddig bírt várni, szinte a célegyenesben hatalmas cseppekben eleredt. A hangulat azonban a tetőfokán volt. És tegyük hozzá: az angyalok sem mindig optimális körülmények között teszik a dolgukat. Egy kis eső nem árt az angyalszárnyaknak – és a motoroknak sem.

A Vaszary Kolos Kórházhoz érve az időjárás kíméletesebb lett. A motorosok megtették tiszteletkörüket a kórház udvarán, ahogy minden évben. Kanász Gábor, a kórház igazgatója is jelen volt, mosolyogva szemlélte a „sereget”.

A kórház után a Bazilika felé fordultak a kerekek. A városon keresztül pedig ismét vastag fekete fellegek alatt, zuhogó zivatarban menetelt felfelé a Várhegyre a zúgó csapat. A Bazilikánál volt hely bőven az összes motorosnak. Méltó zárásként a Bazilika előtti téren a csapat a Come On Rock Band énekesével, Reményi Mihály ”Vinnie”-vel énekelte a Himnuszt. Majd jött a meglepetés: az aranytorkú 12 éves Nagy Gréta elénekelte a Nélküled című slágert. A kemény motorosok elérzékenyültek egy pillanatra, majd az előadás végén Gréta még annyit mondott:
–Köszönöm, hogy itt lehettem. Mert a motorosok is lehetnek angyalok.

Megérkeztek Bazilikához az V. Motorosok is lehetnek Angyalok felvonulói,ahol Himnusszal, valamint Nagy Grétával és a Nélküleddel zárják a felvonulást<3https://www.kemma.hu/kozelet/helyi-kozelet/esoben-vonult-tobb-mint-otszaz-motoros-angyal-1612628/

Közzétette: Kemma.hu – 2019. június 22., szombat