A BMW kínálatában amolyan állócsillag volt az eddigi R 1200 R (és elődei), a klasszikus vonalvezetésű, boxermotoros gép családfája egészen az ős-BMW motorig, az R32-esig vezethető vissza. Az új kiadásnál viszont mintha a tradíciók nem játszottak volna fontos szerepet, legalábbis a boxermotort leszámítva biztosan nem. A hagyományos, kerek fényszórót vagány, hatszögletű lámpatest váltotta, illetve a Telelever futómű helyett fordított teleszkópvilla mellett döntött a BMW. Vagyis egyértelmű, hogy új motor, új közönség: míg a korábbi nemzedék inkább a középkorúak körében volt népszerű, ezzel a körítéssel a 20-as és 30-as éveikben járó vásárlókra is pályázhatnak – persze csak azokra, akiknek van szabadon elkölthető 4-5 millió forintjuk. Ugyanis az új R 1200 R eleve nem olcsó a 4,1 millió forintos alapárral, de ha néhány extrát is rendelünk, gond nélkül feltornászhatjuk ezt 5,5 millió forintra.

Rengeteg információt hívhatunk elő a műszerfalból, de a fordulatszámmérő kicsi és nehezen leolvasható. Fotó: Hilbert Péter Rengeteg információt hívhatunk elő a műszerfalból, de a fordulatszámmérő kicsi és nehezen leolvasható. Fotó: Hilbert Péter

Ehhez a BMW-hez annyira sok opciós tétel választható, hogy az tényleg egyedülálló a naked bike-ok között. Például itt van a tempomat (a 442 600 forintos Túra csomag része) vagy a kulcs nélküli indítás (79 000 Ft). Utóbbi esetében lehet, hogy mellékes, de ennyire igényes motorkerékpár-kulccsal még nem találkoztam, a lényeg persze az, hogy számos olyan helyzet van, amikor megkönnyíti az életünket ez a rendszer (például tankoláskor), hiszen nem kell mindig a kulcs után kotorászni. Egyszerűen csak ott lapul a táskánkban a kulcs és nekünk csak indítanunk kell… Szintén apróságnak tűnhet, de mégis mutatja, a mindenre kiterjedő gondosságot: az R 1200 R kormányzára mindkét elfordítási szögben reteszelhető, ráadásul ez is elektromosan, gombnyomással vezérelhető!

A baloldali markolaton lévő tekerőgombbal „barangolhatunk” a menüben A baloldali markolaton lévő tekerőgombbal „barangolhatunk” a menüben

Ha viszont sportos a külső, joggal várhatjuk el, hogy úgy is menjen a motor, ahogy kinéz. Bár a csúcsteljesítmény csak 15 lóerővel nőtt (125 LE), a nagy GS-ben debütált 1200 cm3-es, „vizes” boxer sokkal élénkebbnek tűnik a gyakorlatban. Már alacsony fordulatról remekül húz, a középső tartományban pedig iszonyatosan nagyot tol, szóval erőből nincs hiány, és a hangélmény is stimmel. A „boxerségből” egyébként mindössze annyit érezni, hogy indításkor csavaró erő lép fel, és az is fontos, hogy a kardánhajtás is észrevétlen marad menet közben. Itt már nincs olyan, hogy kanyarban nagy gázadásra instabillá válik a motor, de nem csak ezért mondom, hogy a sportos jelző illik erre a motorra. A radiális Brembo nyergek úgy lassítanak, mintha horgonyt dobnánk az aszfaltba (meg is kell szokni a nyomáspontot, mert harapós az első), a Dynamic ESA futómű pedig automatikusan a mindenkori körülményekhez állítja a csillapítást az aktuális menethelyzet és manőver függvényében. Ezt konkrétan úgy kell érteni, hogy kanyargós úton felkeményedik a futómű, és ilyenkor még egy lapáttal rátesz az élvezetekre, ha a kuplungolás nélküli váltásokat támogató Pro váltóasszisztenst (123 800 forint) is megrendeljük. Szerencsére az üléshelyzetet nem tették sportosabbá, vagyis az új R 1200 R is kényelmes motor, az egyedüli, ami gátolja az igazán hosszú kiruccanásokat, az a szélvédelem hiánya, de ha nem megyünk autópályára, biztosan nem okoz csalódást e területen sem. Az sem kevésbé fontos, hogy tisztességes méretű ülés jutott az utasnak, s bár a párnázása kemény, átlagos termetűeknek nem lesz szenvedés az utazás. Az egész motor összeszedettségét talán az jelzi a legjobban, hogy mindössze olyan apróságokba tudunk belekötni, mint hogy az új műszerfal digitális része napsütésben nehezen leolvasható, vagy hogy az egyes fokozatot vehetné finomabban a váltó. Meg kell hagyni, az R 1200 R remekül sikerült darab!

Igényes, „karbantartásbarát” kardánhajtás. Radiális rögzítésű Brembo féknyergeket kapott az újdonság Igényes, „karbantartásbarát” kardánhajtás. Radiális rögzítésű Brembo féknyergeket kapott az újdonság

Tetszett
• stílus, megjelenés
• izmos boxermotor
• technikai színvonal
• összeszerelési minőség

Nem tetszett
• nehezen leolvasható fordulatszám
• magas ár

Összegzés
Az R 1200 R élvezetes, technikailag fejlett, minőségi gép, amely igazából nem követel kompromisszumokat. Mivel az R nineT képében egy igazi klasszikusa is van a BMW-nek, az előd aligha hiányzik majd a palettáról.

BMW R 1200 R
Lökettérfogat: 1170 cm3
Hengerek/szelepek: B2/8
Max. teljesítmény: 92 kW (125 LE) 7750/perc
Max. nyomaték: 125 Nm 6500/perc

Sebességváltó: hatfokozatú
Tengelytáv: 1515 mm
Ülésmagasság: 790 mm
Üzemanyagtank: 18 l
Fék elöl/hátul: 2 x 320/276 mm tárcsa
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/180/55 R17
Feltankolt tömeg: 231 kg
0-100 km/h: 3,3 s
Tesztfogyasztás: 5,2 l/100 km
Alapár: 4 153 000 Ft

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!