Ha minden bejön, amire a gyár számít, akkor nem sok minden marad a Ducati 1199 Panigale motorkerékpárokból, amelyekre rögtön öt lehetséges probléma miatt jelentettek be visszahívást.

Elsőként a kormány-lengéscsillapító rögzítésénél lévő csavaroknál nem használtak elég ragasztót, így azok kilazulhatnak, kieshetnek, ami ellehetetleníti a motorkerékpár irányítását. De ez még nem minden, hiszen az Öhlins gyártmányú lenégcsillapítóból kieshet a csapágy, ami szintén a jármű irányíthatóságának elvesztését vonhatja maga után. Azonban még nem úszták meg a dolgot azok, akik még tudjuk irányítani a motorkerékpárt. Azt is felfedezték, hogy a katalizátor megolvaszthatja a kipufogóba épített pillangószelep bovdenjének burkolatát, ez a füstképződés mellett a Panigale kigyulladását is okozhatja. Ha tehát még lehet kormányozni a motorkerékpárt, és még nem is égett le, akkor még mindig nem éltük túl a dolgot. Egy hibás cső miatt elképzelhető, hogy az első keréknél nem fog a fék. Miután ezen is túlteszi magát az ember, még mindig van egy aprócska probléma: a hátsó lengőkar tengelye kilazulhat, ami legrosszabb esetben a hátsó kerék elvesztését eredményezheti. Hogy örülhet most az összes Ducati 1199 Panigale tulajdonos: elképzelhető, hogy nem tud kormányozni, kigyullad a motorja, amivel nem lehet megállni, vagy kiesik a hátsó kereke. Vajon készül közvélemény-kutatás arról, az akció után hogy alakul a márkahűség?

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!