A legtöbb japán gyártóhoz hasonlóan a Yamaha is a 125-ös géposztály bővítésében látja a motorospiac felemelkedésének lehetőségét, ezért az iwataiak sosem látott ütemben bombázták a kereskedéseket nyolcadliteres újdonságokkal. A tavaly ősszel, Milánóban bemutatott Xenter is ezt a vonalat képviseli, így a Yamahának már több 125-ös modellje van, mint akármelyik más gyártónak. Az új típus pedig tulajdonképpen tökéletes kiegészítése az eddigi palettának: 16 colos kerekeken gördül, ami azoknak lehet fontos, akik nem csak városban akarják használni motorjukat.

Végre itt egy robogó, amely jól rugózik

A különösen halkan és kulturáltan járó, vízhűtéses egyhengeres természetesen nem egy erőbajnok a 12,5 lóerős teljesítményével, de ha nem kell nap mint nap autópályára mennünk, nem emelhetünk ellene kifogást. Van benne annyi szufla, hogy országúton viszonylag kényelmesen tartsa a 80-90 km/órás tempót, miközben fogyasztása finom gázkezeléssel akár 3,0 liter alatt is tartható.

Az egy kiegyensúlyozó tengelyes kis blokk egyébként nem véletlenül dolgozik ilyen szépen: a dugattyút alumíniumból készítették, a hengerfal pedig kerámiabevonatot kapott. A sima járás hozadéka, hogy emiatt a szokásosnál merevebben csatlakozik az erőforrás a vázhoz, ami pedig a kezelhetőségre van jó hatással. Persze az túlzás, hogy ennek tudható be a motor kezessége, ugyanis a 16 colos abroncsok mellett a futómű is jól vizsgázott a gyakorlatban.

A legfontosabb, hogy a robogók ősellenségének számító kátyúk és útegyenetlenségek nem okoznak különösebb problémát a Xenternek, pontosabban nem kell úgy kerülgetni őket, mint amit egy 12-13 colos kerekű motor esetében természetesnek vesz az ember. A hagyományos első teleszkópok meggyőzően viselkednek az igen nagy, 100 mm-es rugóúttal, ahogy a TMAX zászlóshajó robogóéhoz hasonló, 92 mm-es rugóúttal rendelkező hátsó Monocross felfüggesztés is piros pontot érdemel. A fékrendszer inkább már csak a kategória átlagát hozza, hiszen előre 267 mm-es tárcsa került, míg hátul dobféket találunk. Blokkolásgátló ugyan nincs, de a Yamaha UBS (Unified Brake System) kombinált rendszere nedves úton mindenképpen segítségünkre lehet.

Mérlegen a használati érték és a vételár

Bár kétségtelen, hogy egyre több márka esküszik a sportos külsejű robogókra, a Yamaha a kínálatában most megengedett magának egy olyat is, amiben a külcsínt tekintve alig van valami dinamika. A két fényszóróban ugyan fel lehet fedezni a Fazerek vonásait, de mégis valahogy egyszerű és nem túl karakteres a design. Például oldalnézetből nem mutat túl jól a szinte teljesen függőleges fejidom, ugyanakkor ez a kialakítás tette lehetővé, hogy 180 centis magasság felett sem kell kuporognia a vezetőnek, mert a lábnak jutó hely valóban bőséges. Illetve itt van a kis szélvédő, mely nagyszerű szolgálatot tesz, ha elhagyjuk a városhatárt és országúti tempóra gyorsítunk.

Ami a praktikumot illeti, a vezető térdénél lévő kis rekesz ügyes, viszont az ülés alatti üregbe egy normál bukósisak már nem fér, maximum egy összehajtott esőruha. Talán ezért is döntött úgy a Yamaha, hogy a piaci bevezetéskor ingyen ad hozzá hátsó koffert… Egyébként meglepő, de utassal egészen szépen elboldogul a Xenter, hiszen a nagy rugóutak miatt itt mindenképpen marad egy kis tartalék, illetve az ülés jó hosszú, és a kapaszkodó is ideális helyre került. A vezetőt egyedül a tükröződő műszerek zavarhatják – a teljesen digitális egység egyébként jól leolvasható lenne, mert a karakterek kifejezetten méretesek.

A Xenter 938 000 forintos árával nem tartozik a 125-ös kategória diszkontárú darabjai közé, de a márkát eddig sem arról lehetett ismerni, hogy nyomott árakkal alámenne a konkurenciának. Ha a motor egészét nézzük, el kell ismerni, hogy a kedvező fogyasztás, az alacsony fenntartási költségek, a Yamaha robogók legendás megbízhatósága és az igényes általános kidolgozás miatt megfontolandó alternatíva lehet azoknak, akik nagy kerekű robogóban gondolkoznak.

TETSZETT
futómű
alacsony fogyasztás
szélvédelem

NEM TETSZETT
kicsi tárolórekeszek
tükröződő műszerek

ÖSSZEGZÉS
Kisebb hiányosságai ellenére jó együtt élni az Xenterrel, hiszen a nagy kerékméret áldásos hatást gyakorol a komfortra. Az pedig szintén dicséretes, hogy a magas vezetőknek is elegendő rajta a hely.

Yamaha Xenter 125
Lökettérfogat: 125 cm3
Hengerek/szelepek: 1/4
Max. teljesítmény: 9,2 kW (12,5 LE) 7500/min
Max. nyomaték: 12 Nm 7250/min

Sebességváltó: fokozatmentes
Hossz./szél./mag.: 1990/690/1135 mm
Tengelytáv: 1385 mm
Ülésmagasság: 785 mm
Üzemanyagtank: 8,0 l
Fék elöl/hátul: 267 mm tárcsa/150 mm dob
Gumi elöl/hátul: 100/80 R16 / 120/80 R16
Menetkész tömeg: 142 kg
Tesztfogyasztás: 3,1 l
Ár: 938 000 Ft

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!