Számos nagyszerű jármű köthető brit fészerhez, a Shednought One elnevezésű elektromos motorkerékpár fejlesztője, a Shed Rides nevű műhely is a zseniális alkotásoknak a sorát akarja gyarapítani. Az ötlet újdonsága, hogy az alapcsomagban csak a váz, az akkumulátor, a hajtómotor és az ülés van benne, és abból olyan gépet épít magának az ügyfél, ami a saját igényeinek a legjobban megfelel. Ehhez persze a megfelelő kiegészítőket is biztosítják, de akár a saját meglévő alkatrészeit is felhasználhatja hozzá a vásárló.

Hegyes vidékre például rövidebb áttételre van szükség, míg síkságon, aztán különféle csomagtartókat is el lehet helyezni a vázon, vagy akár vonóhoroggal is lehet hozzá teherszállító utánfutót kapcsolni – amihez szintén szükség lehet a rövidebb áttételezésre –, a lehetőségek tárház végtelen. A műszerfal például egy okostelefon-tartót jelent, amely aztán a megfelelő alkalmazás elindításával jeleníti meg a Shednought One elektronikája által küldött adatokat, köztük a sebességértéket is. A hajtómotor egyébként 7 lóerős, a 4 kWh kapacitású akkumulátor 80 km-es hatótávolságot biztosít, és a legolcsóbb – első-hátsó felfüggesztéssel rendelkező menetkész – konfiguráció ára 10 000 font, azaz 4,25 millió Ft.