Hajdúnánás mellett épül fel a legújabb magyarországi versenypálya, március 19-én pedig a tervpályázat győztesét is megnevezték, a BORD Építész Stúdió lett a befutó. Most indul majd a tervek részletes kidolgozása, még az idén sort kerítenek az alapkőletételre, az építésre jövőre kerül sor. A versenypályával együtt kapcsolódó létesítmények is megépítésre kerülnek, úgymint szálloda, konferencia- és tréningközpont, valamint supermoto/dirt track és egy krosszpálya is lesz majd a létesítményben.

A pálya üzemeltetője Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. lesz, amely a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. tulajdona, évi 200 rendezvénynappal számolnak. A MotoGP-szervező Dorna Sports-al megkötött megállapodás értelmében 2023-ban kerül majd sor az első MotoGP futamra a hajdúnánási pályán, és tárgyalnak már a Superbike-sorozat Magyarországra hozásáról is.