Fotó: Karnok Csaba

Tavaly a járvány miatt elmaradt, idén azonban megint megszervezte a Dél-Alföldi Motoros Egyesület a Nyújts Kezet! jótékonysági motoros felvonulását. A motorosok már harmadjára segítették akciójukkal a Reménysugár- a Dél-Alföldi Haematológiai És Onkológiai Gyermekbetegekért Alapítványt. A Huszár Mátyás rakparton több százan gyűltek össze szombaton kora délután, hogy azután végigvonuljanak Szegeden. Az ország számos pontjáról érkeztek motorosok, akik most összesen 1 millió 175 ezer forintot dobtak be az adománygyűjtő ládákba a helyszínen.

Erdős Anita, az alapítvány ügyvivője elmondta, a céljuk az volt, hogy két infúziós pumpa dokkolót vásároljanak, amit bőven túlteljesítettek. Egy ilyen 470 ezer forintba került, úgyhogy még marad pénzügy más ápolási eszközökre is. Ráadásul voltak, akik azt ígérték, hogy otthonról utalnak pénzt, úgyhogy az összeg várhatóan nőni fog. Tóth Sándor is vonult a motorosokkal. A szegedi esztergályos egy 1959-ben készült oldalkocsis Simsonnal vonult fel, ami olyan kiváló állapotban van, hogy többen megnézték, mint az amúgy szintén gyönyörű Harley Davidsonokat, vagy éppen a speciálisan átalakított choppereket.