A Honda, a Kawasaki és a Yamaha modellpalettáján is hemzsegnek a retró beütésű gépek, szóval a Suzukinak is lépnie kellett, így leporolta az ős-Katana alapformáját! Az újdonság természetesen csak optikailag hajaz a 80-as évek korszakalkotó nagymenőjére, hiszen a GSX-S1000-es alapjaira épül, és ennek megfelelően nem egy puccos kirakatmotor, hanem egy erőtől duzzadó naked. A jellegzetes fényszóró éppúgy megmaradt, mint a tankkialakítás, csak éppen a csutkakormánytól búcsúztak el. Hogy megosztó a motor külseje, az biztos, de pont ez volt a cél: érzelmeket akar kelteni a Suzuki, amire egy ilyen gép tökéletesen alkalmas.

A műszerfal dizájnja ütős, de a kis karaktereket nehéz leolvasni. Fotó: Lővei Gergely

Már csak azért is, mert a K5-ös Gixxer 1000-esig visszavezethető soros négyhengeres már alapjáraton is mérgesen morog, és imádja a magas fordulatszámot. Őszintén szólva ebben a blokkban minden megvan, amiért a japán sornégyeseket szeretni lehet, alacsony fordulatról is zokszó nélkül húz, ha pedig elkapja a fonalat, sebzett vadként indul meg a 150 lóerős Katana, és bőven 10 ezres fordulatszám fölé pörgethető! Ezek után mondhatnánk, hogy a kemény futómű illik a modellhez, de nem egy sportmotorról van szó. Hiába állítható minden paraméterében a 43 mm-es KYB teleszkóp, kissé túlzásnak éreztem. Cserében jó minőségű úton óriásit motorozhatunk az új Suzukival, kis erővel dönthető, és intenzív fékezéskor is csak minimálisan bólint. Ha már a fékeknél tartunk, a Suzukikat gyakran érte kritika a fékrendszerek miatt korábban, csakhogy itt radiális rögzítésű Brembókat használnak. Nehéz is lenne belekötni, satuként szorítanak rá a monoblokk nyergek a 310 mm-es első tárcsákra. Fékezés és manőverezés közben is jól jön, hogy a tank kellően széles, könnyű ráfogni combbal. Az üléshelyzet egyébként annak ellenére kényelmes, hogy a lábtartók magasan vannak, de a kormány pont olyan pozícióban áll, hogy a csuklónkra eső terhelés csak szerény legyen. Szélvédelemről egy ilyen motor esetében nem érdemes beszélni, de ez ugyanúgy lehet előny, mint hátrány – autópályán nyilvánvalóan fárasztó.

A vezetőnek jó dolga van, az utasülés szinte jelképes

A Suzuki az utóbbi időben szinte kivétel nélkül jó ár-érték arányú motorokat dobott piacra, és a Katana 3 999 000 Ft-ja is versenyképes, hiszen nemcsak egy nagyteljesítményű, hanem stílusos gépet kapunk ezért az összegért. Az újdonság 400 000 Ft-tal drágább a kiindulási alap GSX-S1000-esnél, vagyis ha valakit nem érint meg a Katana legendája, az izmos, sornégyes Suzuki technika jóval kedvezőbb áron is elérhető.

A farrészen sokat dolgoztak a tervezők, a lengővilla és a rendszámtáblatartó sem szokványos

TETSZETT
• blokk hangja, ereje
• fékhatás
• manőverezhetőség
• üléspozíció
NEM TETSZETT
• műszerfal leolvashatósága
• szerény hatótávolság
• csak kétféle színben kapható

ÖSSZEGZÉS
A retró köntös egy nagyteljesítményű, modern gépet takar, amely nem mellesleg a kihalófélben lévő nagy négyhengeres, japán big bikeok talán egyik utolsó képviselője. A kicsi tank és a feszes futómű miatt nem ez az ideális túramotor, de izmos és karakteres blokkja révén órási móka a Katana terelgetése!

Suzuki Katana
Lökettérfogat: 999 cm3
Hengerek/szelepek: S4/16
Max. teljesítmény: 110 kW (150 LE) 10 000/perc
Max. nyomaték: 108 Nm 9500/perc
Sebességváltó: hatfokozatú
Hossz./szél./mag.: 2130/835/1110 mm
Tengelytáv: 1460 mm
Ülésmagasság: 825 mm
Üzemanyagtank: 12 l
Gumi elöl/hátul: 120/70 R17/190/50 R17
Menetkész tömeg: 215 kg
Tesztfogyasztás: 5,5 l/100 km
Alapár: 3 999 000 Ft