Számukra már az is felér egy világbajnoki címmel, ha kvalifikálják magukat az A-döntőbe, a legjobb 20 nemzet közé. Erre korábban nem volt példa, a mostani trióval viszont megvan rá az esély. A magyar válogatottat a szíve, a sport iránt tanúsított alázata, valamint a rajongók szeretete és támogatása fogja repíteni a pályán. Szó szerint. A szurkolók is beszálltak a csapat költségvetésébe, hogy kedvenceiket láthassák a világ legjobbjai ellen küzdeni.

Németh Kornél #82 – MX1-es kategória
Kornél a csapat legtapasztaltabb tagja, már a hatodik Mx of Nations-ére készül. A legeredményesebb versenye a 2006-os volt, ahol megnyerte a B-finálét. Világszerte ismerik a nevét, sokáig állandó tagja volt az MX1-es világbajnokságnak, második helyezést szerzett 2010-ben a kanadai motokrossz bajnokságban, és tavaly az év újonca volt a szuperenduro világbajnokságon. 30 éves kora ellenére még mindig jó versenytempóra képes, melyet az ADAC MX Masters sorozaton is bizonyított. Idén 18. nemzeti bajnoki címét nyerte meg itthon.

Firtosvári Gábor #83 – MX2-es kategória
Gábor, becenevén Kacsa most debütál a nemzeti csapatban, ez lesz pályafutása első felnőtt válogatottsága. A 18 esztendős tehetség a minicrossban Európa elitjéhez tartozott, a felnőtt kategóriákban az EB pontszerzésig jutott. 2013-ban minden korábbinál versenyképesebb tempót mutatott a nemzeti bajnokságban. Szvoboda Bencével végig vállvetve harcoltak az MX2-es bajnoki címért, végül második lett ellenfele mögött. 2013-ban a cseh nemzeti bajnokságban is bizonyította tehetségét.

Szvoboda Bence #84 – Open kategória
Bence a legígéretesebb tehetsége a magyar motokrossznak. 21 éves kora ellenére már a hetedik nemzeti bajnoki címét szerezte meg a magyar I. osztályú bajnokságban. 2013-ban az ADAC MX Masters kategóriában, valamint a nemzetközi cseh MX2-es bajnokságban húzta a gázt. Utóbbiban még esélyes a bajnoki címre, 1 pont a lemaradása a francia Boris Maillard mögött. Pályafutása legnagyobb sikerét pont Teutschenthalban érte el: 2011-ben itt szerezte meg első MX2-es világbajnoki pontjait. A magyar csapatban ez lesz a második fellépése, első csapatvébéje 2009-ben volt. Azóta sérülések miatt nem tudott a válogatott rendelkezésére állni, de idén ereje teljében meg szeretné magát mutatni a világnak.

A magyar csapat és rajongótábora mindennél jobban várja az idei Nemzetek Krosszát, a csapakamionban és a nézőtéren pedig a jó hangulat garantált lesz.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!