Erik Buell 1982-ben alapította saját nevét viselő motorkerékpár-márkáját, amely aztán a Harley-Davidson tulajdonába került, akik a 2009-es gazdasági válság idején zárták be az almárkát. Erik Buell ekkor alapította meg az Erik Buell Racing Motorcycles cégét, amely aztán megvásárolta a márkajogokat a H-D-től, és mostanra sikerült megszervezni az újjászületést.

Első körben a korábbi 1190-es modellek folytatását kínálják, de folyamatosan bővítik a kínálatot, a tervek szerint 2024-re már tíz gépet kínálnak majd. Most három gépre lehet rendeléseket, a Hammerhead 1190RX gyorsasági gép, az 1190SX egy sokoldalú utcai gép, az 1190HCR egy motorkrossz-gép. Utóbbi alapján hamarosan érkezik az 1000Baja tereprali-kivitel, az 1190SX alapján pedig egy túragépet fejlesztenek.

Közös a motorkerékpárokban az 1190 köbcentis, vízhűtéses V2-es, aminek 185 lóerő (10 600/perc) a teljesítménye és 138 Nm (8200/perc) a nyomatéka. A gépek karbonból sütött burkolatokat kapnak, amelyeket a márka hagyományos versenyszíneiben kínálnak, illetve lehetőség van egyszerűen lakkozott finist is kérni. Az 1190-es modelleket követően kisebb köbcentis motorok érkeznek majd, de elektromos motorkerékpár is szerepel a Buell tervei között.