A vállalat 2004 azonos időszakában 1,95 milliárd dolláros nettó bevételt realizált. A Ford teljes bevétele 2005 első három hónapjában 45,1 milliárd dollárt tett ki, szemben a tavaly ilyenkor elért 44,7 milliárd dollárral.

“A 2002-ben elindított gazdasági tervünk profithoz és pozitív cash flow-hoz vezetett” – hangsúlyozta Bill Ford, a cég elnök-vezérigazgatója. “Előre tekintve továbbra is a minőség javítására, a költségek csökkentésére, valamint izgalmas új termékek bevezetésére fogunk koncentrálni” – tette hozzá. “Emellett olyan lépéseket kívánunk megtenni, amelyek erősítik pénzügyi helyzetünket, optimalizálják világméretű tevékenységünket, illetve új termékek gyorsabb fejlesztését eredményezik.”

Autóipari szektor

A Ford világméretű autóipari tevékenysége 2005 első negyedévében 579 millió dolláros adózás előtti nyereséget ért el, míg tavaly ilyenkor ez az eredmény 1,25 milliárd dollár volt. A világméretű gépjárműeladások bevételei 2005 első három hónapjában 39,3 milliárd dollárt tettek ki, szemben az egy évvel korábbi 38,8 milliárd dollárral. A világméretű gépjárműeladások ebben az időszakban 1.716.000 darabot értek el, míg tavaly ilyenkor 1.788.000 darabot.