Kezdjük rögtön a klasszikussal, a műhely helyes megközelítésével. Sokszor az se jelent megoldást, ha egy alkalmazott segít a kedves ügyfélnek, hiszen ha az izgalmában összekeveri a féket a gázzal, akkor úgyis az aknában fog landolni.

De van, hogy nem az ügyfél, hanem a szerelő hibázik, például amikor elfelejteni rögzíteni az autót. Itt épp egy veterán Ford Mustang dönt úgy, hogy angolosan távozik, a felelőtlen sofőr meg alig győz utána szaladni, majd fejesugrást követően behúzza a kéziféket. Szerencsére a kamera mindent vett, így megmaradt az utókornak az egész.

A szervizekbe telepített emelőkre is vonatkozik a szabály, miszerint függő teher alá nem parkolunk. Az alábbi esetben azért tettek kivételt a dolgozók, mert viharos időjárás volt az éjszaka, és mindein ügyfélautót igyekeztek biztonságba helyezni. Aztán másnap reggel azzal szembesültek, hogy a felemelt Honda szabadidő-autó az alá leparkolt Accordon landolt.



Persze az autószerelő is csak ember, épp csak nem a saját, hanem az ügyfél autójában tud nagy kárt okozni. Például ha sebességben hagyott autónál indítózik…

Arról nem is beszélve, hogy gyakran veszedelmes fenevadak is megtámadják munkavégzés közben, ahogy az alant látható márkaszerviz-alkalmazott is nagyott nézett, amikor egy macska ugrott ki a motorburkolat alól.

Végezetül itt a videó, ami a BMW-nél már közel egy évtizede folyó fejlesztést mutatja, amelynek a célja, hogy a virtuális valóság segít a szerelőnek a munka elvégzésében. Csak aztán nehogy az legyen belőle, hogy a végén szakképesítés nélküli emberekre bízzák a javítást, mondván bárki képes lesz így autót javítani!

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!