Az E39-es főúton a Kristiansand-Trondheim közötti útszakasz nagyjából 21 óra alatt tehető meg, mert út közben 7 alkalommal kell kompra szállni. A problémát a sajátos földrajz jelenti, a fjordok fölött nem lehet egyszerűen hidakat vagy alagutakat építeni, az egyik fjord, ahol az új technikát alkalmazzák, például 3,6 km széles és 1,3 km mély; egyébként 200-600 méter mély a víz és 1,6-7,5 km az áthidalandó távolság.

Irányonként 2-szer 1 sávos enyhén ívelt betoncsövek alkotnál az alagutat, amelyek egymástól 40 méterre haladnak, a vízszint alatt átlagosan 12 méterrel. Mindegyiknél középen lesz egy 400 méter széles szakasz a hajóforgalomnak, ott 20 méter mélyen halad az alagút. Átlagosan 200 méterenként lenne egy-egy úszó ponton, amelyek menekülési utat kínálnak az embereknek a felszínre, és ezeken a helyeken oldják meg a friss levegő bevezetését.

Nem csak a víz alatt mennének az alagutak, azok jóval a part előtt elkezdődnének, így akár 20-30 kilométeresek is lesznek majd közöttük. A norvégok úgy számolnak, mintegy 7150 milliárd Ft a projekt megvalósítási költsége, a tervek szerint 2018-ban indul majd az első tenger alatti betonsztráda építése, és 2029-re készül el a kompoktól mentesített E39-es út.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!