A legújabb Huayra R modellnél szakít az eddig használt biturbó V12-essel a Pagani manufaktúra, helyette a 6,0 literes blokk szívó változatát építik be az ülések mögé, mert azzal lesz igazán nagy a vezetési élmény. Utóbbi pedig azért fontos szempont, mert a Huayra R nem közúti autó, hanem olyan játékszer, amelyet csak versenypályán lehet használni.

Hans Werner Aufrecht, az AMG egyik alapítója 1998-ban hozta létre a saját vállalkozását abból a pénzből, amit az AMG-ért kapott, az AMG-vel szomszédos telken építette fel új cégét, amely még mindig ezer szállal kötődik az immár a Daimler tulajdonában lévő tuningműhelyhez. Most éppen azzal, hogy ők készítették el a 6,0 literes V12-es szívómotort, amelynek csúcsteljesítménye 850 lóerő 8250/percnél, a maximális nyomaték 750 Nm 5500/percnél, a leszabályozási fordulat 9000/perc. Mindössze 198 kg-ot nyom az erőforrás, amelyet azonban nem homologizáltak közúti használatra – akkor el kellett volna csendesíteni az üvöltő kipufogót…

Utóbbi egyforma hosszú csöveket használ minden egyes hengernél, és az olyan versenypályák számára, ahol zajlimit van, felszerelhető hangtompítókat is kínálnak. Új fejlesztés a háromtárcsás tengelykapcsolót használó hatfokozatú szekvenciális váltó, a 80 kg tömegű szerkezet a korábbinál gyorsabban kapcsol. Újak a karbon utascellához kapcsoló első-hátsó energiaelnyelő vázak a felfüggesztés konstrukciója. A saját tömeg 1050 kg, az aerodinamikai csomag 1100 kg leszorító-erőt termel 320 km/órás tempónál. A Pagani 30 darab Huayra R-t készít egyenként 2,6 millió eurós áron, a vevőknek pedig pályanapokat is szerveznek majd világszerte, ahol profi versenyzők segítenek majd a tulajdonosoknak kiaknázni autójuk teljes tudását.