Nem teljesen szériaállapotú autóval sikerült visszaszereznie a Hondának az elsőkerékhajtású autók körrekordját a Nürburgringen, a fejlesztés végső stádiumában járó prototípus ugyan minden tekintetben megfelel annak, amit majd a vásárlók megkapnak, de biztonsági okokból bukókeretet szereltek az utastérbe – állítólag nem növeli a karosszéria merevségét –, az extra tömeget pedig azzal kompenzálják, hogy kiszerelték a hátsó ülést és a fejegységet. De ez még nem minden, hiszen pontos típus megnevezése nélkül csak annyit mondanak, hogy utcai használatra alkalmas mintázatú abroncsokat használtak a rekorddöntésnél.

A mérnökök szerint egyébként se ezek, hanem az elődhöz képest jelentősen fejlődött aerodinamikai teljesítmény volt a kulcs a sikerhez, tehát az alacsonyabb légellenállás és nagyobb leszorító-erő segítette a száguldást, de a 38 százalékkal magasabb csavarodási merevségű karosszéria is kellett. Ryuichi Kijima, a felfüggesztésért felelős mérnök szerint a szélesebb nyomtáv, a nagyobb tengelytávolság, az új többlengőkaros független hátsó felfüggesztés és a javított aerodinamikának köszönhetően amíg egy átlagos sofőr 150 km/h-s sebességgel esik be a Metzgesfeld kanyarba, az új Civic Type R itt 10 km/h-val gyorsabban tud haladni.

Tehát azzal lett igazából gyorsabb az autó, hogy nem kell annyira lelassítani a kanyarokban, ami a több mint 28 kilométeres pályán 7 másodperccel gyorsabb, egészen pontosan 7:43.8 másodperces köridőt eredményezett. Azt is érdemes megemlíteni, hogy április 3-án ideális időjárási körülmények voltak a Nürburgringen, az autó és az abroncsok is optimálisan működtek.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!