Az Infiniti már egy ideje komolyan foglalkozik a gondolattal, hogy a márka imázsát emelő szuperautót készít. Először egy valódi autót készítettek Lotus Evora alapon, most pedig itt a virtuális gép, amelynél sokkal szabadabban szárnyalhatott a formatervezők fantáziája. Az Infiniti Vision Gran Turismo az azonos nevű program számára készült, és december 16-tól tudják majd azt letölteni a játékosok.

Noha elméletileg csak virtuálisan létezik, a jármű megrajzolásakor oda kellett arra figyelnie a márka Pekingi stúdiójában munkálkodó tervezőknek, hogy elférjen az orr-középmotorként beépített 4,5 literes V8-as a hibrid technikával együtt, illetve hogy a márka jellegzetes formájú hűtőrácsa – ha alaposan módosított arányokkal is, de – ott legyen az autó orrán.

Aktív aerodinamikai csomagot is álmodtak az Infiniti Vision Gran Turismo tanulmánynak, amelynél nem csak a légterelők mozognak, de a jármű padlója alatt is tudja irányítani a légmozgást a számítógép. Természetesen nem hiányozhatnak az olyan kötelező tanulmány-elemek, mint a központi kerékcsavaros karbon felnik, az előre-felfelé nyíló ajtók. Azon kívül, hogy a gyár hangsúlyozza, akár valóságos autó is lehet ebből a sportkupéból, nem kívánják magukat sarokba szorítani azzal, hogy egy évszámot is csatolnak ehhez a kijelentéshez.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!