A Genesis-szel ugyan már van kifejezetten luxusautókra specializálódott márkája is a Hyundainak, de attól még nem mondanak le a különleges kényeztető autóbelsőkről sem. Jelenlegi legnagyobb autójuk a Palisade nevű SUV, amely most a Calligraphy nevű csúcsfelszereltséggel bővült, és ezen belül további extraként érhető el a VIP kialakítás, ahol a hátsó öt ülés helyére két kényeztető fotelt szerelnek.

Nappa-bőrrel kárpitozzák az utasteret, 12,3 colos képátlójú monitor kerül a kormány mögé – ez az első korai autó ekkora vetített műszeregységgel –, a beszélgetést megkönnyítő 7 mikrofonos hangrendszer kerül a fedélzetre, az első ülések hátára szerelt multimédia rendszer is rendelhető. Utóbbi alapáron jár a Hyundai Palisade Calligraphy VIP-hez, amelynek hátsó részébe két hatalmas fotelt építenek, amelyek között széles könyöklő rejt temperált pohártartót és egy érintőképernyőt, amellyel a könyöklő aljába rejtett ionizátor – és a szórakoztatórendszer – vezérelhető. A fotelek fejtámláiban külön hangszórók vannak, a vezetéknélküli telefontölő az ajtókárpitokra került.

Amíg a Palisade alapváltozata 34,97 millió wonba kerül, addig a Calligraphy változatért 45,67 millió wont kell fizetni, míg a VIP-ért legalább 51,37 millió won-t kérnek. Ugyanazokkal a hajtásokkal választhatóak a csúcsmodellek, mint a hétköznapi változatok, tehát 3,8 literes V6-os (295 LE) vagy 2,2 literes turbódízel (202 LE) kerül a motortérbe, a váltó nyolcfokozatú automatikus, és felárat kell fizetni a HTRAC összkerékhajtásért.