Két dologról volt híres a kínai Chery autógyár QQ nevű minije: teljesen véletlenül úgy nézett ki, mint a kortárs Daewoo/Chevrolet Matiz, másfelől elképesztően olcsó volt. Annyira, hogy a mostani modellváltásnál nem is szüntetik be a gyártását, hanem QQ3 néven tovább készítik a 0,8 literes, 59 lóerős háromhengeressel szerelt autót.

Az új generáció ugyanarra az alapra épül (maradt a 2,34 méteres tengelytávolság), de egy kicsit hosszabb lett a karosszéria, és már egyedinek mondható a megjelenés is – persze azért felfedezhetőek hasonlóságok aktuális miniautókkal. Az új alapmotor 1,0 literes háromhengeres 69 lóerővel, amihez 5 fokozatú kézi vagy robotizált váltót párosítanak, ezen kívül még 1,3 literes, 83 lóerős négyhengeres is választható lesz, 5-ös kézi váltóval vagy fokozatmentes automatával.

A továbbra is gyártásban maradó elődért Kínában 30 900 jüant (1,15 millió Ft) kell fizetni, az új generáció alapváltozata 39 500 jüanba (1,46 millió Ft) kerül légkondicionálóval együtt, az elfogadható biztonsági felszereltségű – ABS, két légzsák – Chery QQ ára 43 000 jüan (1,59 millió Ft). Az új generációtól egyébként nemzetközi szinten is jelentős eladásokat vár a Chery autógyár, egészen biztosan forgalmazni fogják majd Európában is.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!