A jelenleg kapható Kia Optima generációt még Kovács Miklós tervezte, és egy beszélgetés során az is felmerült, hogy ő elkészítette ugyan a kombi változat terveit is, de arra nem bólintott rá a vezetés. Úgy tűnik, az elmúlt évek során annyit változott a piaci környezet – egyre népszerűbbek a kombikupék -, hogy már a Kia se hagyja ki a lehetőséget. Nagyon még feltételes módban se kell beszélni a dologról, hiszen a Sportspace nevű, a Genfi Autószalonon bemutatkozó tanulmány nagyon úgy tűnik, mintha egy már meglévő utcai autó kicsit megvadított változata lenne.

A Kia Frankfurtban található európai fejlesztőközpontjában készítették el az autót Gregory Guillaume, az Európai Vezető Fomatervező irányításával, és ott láthatta azt néhány kiválasztott újságíró. A sportos megjelenésnek megfelelően látványos a belső kialakítás, nem praktikus. Négy darab kagylóülés van az utasoknak, a csomagteret is bőrkárpit borítja, amely ugyan könnyen tisztítható, de sérülékeny is.

Mivel itt most a látványon van a hangsúly, a technikai részletekről semmit nem árultak el. Azt azonban sikerült kideríteni, hogy a várhatóan az idei év végén bemutatkozó új Kia Optima kezdetben a mostani erőforrásokkal lesz majd elérhető, persze az 1,7 literes dízelt módosítják annak érdekében, hogy az Euro 6-os előírásoknak is megfeleljen, a másik fontos változás az lesz, hogy a hibrid mellett kábeles, azaz konnektorról tölthető hibrid is elérhető lesz majd.

Ha mást nem is, az új Optima orrának megjelenését már elképzelhetjük a Kia Sportspace tanulmány alapján.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!