Még áprilisban felkerültek az internetre az új Nissan Rogue első sajtófotói, így nincs meglepetés a megjelenés tekintetében. Kettéosztották a fényszórót, így látványosabb lett az orr megjelenése, egyébként határozottabb a vonalvezetés, miközben a méretek tulajdonképpen változatlanok. A CMF-C/D építőkészlet legújabb változatát használja a Rogue, amely változatlan, 270,5 centis tengelytávolság mellett 3,8 centivel rövidebb és 4 centivel alacsonyabb lett, a szélesség változatlan.

Az utastérben az első fejtér mérete 1,3 centivel csökken, a hátul ülők a korábbinál 2,8 centivel kisebb lábteret kapnak, cserébe a fejüknek 1,8 centivel több helye van; a csomagtér lehajtott hátsó ülésekkel 2098 literes, ami 102 literrel több a jelenleginél. A generációváltás során a könnyű használhatóságot tartották szem előtt, immár a hátsó kilincsekről is vezérelhető a kulcsnélküli bejutás (gombnyomás), a hátsó ajtók 90°-os szögben tárulnak fel, és ha netán az első sorban ülő szülők a hátul helyet foglaló gyermekeikkel szeretnének foglalkozni, akkor könnyebb az első sorból hátraadni tárgyakat, mert több a hely a két támla között.

Az Egyesült Államokban a forgalmazás kezdetén csak a továbbfejlesztett 2,5 literes benzinmotorral (181 LE/245 Nm) lehet választani a Rogue-ot, szériában jár a fokozatmentes automatikus váltó. A feláras összkerékhajtás új, elektronikusan vezérelt tengelykapcsolót használ, amely a korábbinál gyorsabban reagál az első kerekek tapadásvesztésére. Ez azért lehetséges, mert egy számítógép felügyeli az elektronikus rendszereket, legyen szó a menetstabilizálóról, az elektronikus kormányszervoról, a fékrendszerről, így gyorsabban tud reagálni a változásokra a Rogue. Később várható az öntöltő hibrid hajtás visszatérése.

Az európai Nissan X-Trailről annyit tudunk biztosan, hogy azt Japánból (Kyushu) hozzák majd a kontinensünkre, hiszen a globális modell gyártását egy helyre telepítik. A Rogue-gal ellentétben az X-Trail választható lesz majd három üléssoros kialakítással is, a dízeltől azonban búcsúzunk a pletykák szerint. Ahogy a Qashqainál, úgy az eggyel nagyobb X-Trailnél is lágy-hibrid és öntöltő hibrid hajtások lesznek első körben választhatóak, később pedig a Nissan egyedi generátoros villanymotoros hajtása (e-Power) és a Mitsubishi-technikát használó plug-in hibrid hajtás is elérhető lesz majd a hírek szerint.